Erzsébet életének következő állomása törvényszerűen Bécs lett. De előbb még egy végtelennek tűnő, hosszú, rendkívül fárasztó dunai hajóút várt rá, ahol minden kikötőben hatalmas ünnepségek készítették ki az alig tizenhat éves jövendő császárnét. És akkor még ott volt a nem kevésbé embert próbáló egész napos esküvői szertartás.

Keserves évek következtek. Mint kiderült, fogalma sem volt a bécsi Hofburgban kötelező, bonyolult udvari etikettről, és sok mindent nem tudott, ami itt fontos volt.

Zsófia rögvest neki is látott Erzsébet nevelésének. Ez odáig fajult, hogy még menye első két gyermekét, Zsófiát és Gizellát is elválasztotta anyjuktól, mert szerinte Erzsébet alkalmatlan volt a gyermekek nevelésére. Az állandó küzdelem önmagával, anyósával, az ellenséges udvari arisztokráciával, az „anyaközpontú” férjjel Erzsébetet fizikálisan is beteggé tette. Ekkor kezdődött egyre fokozódó szembefordulása környezetével; eluralkodott rajta a menekülési vágy, amely élete utolsó pillanatáig sem engedte nyugodni. Egyre távolabbi tájakról álmodott.