A császár első, a pápának küldött táviratára, melyben kérte, hogy fiát egyházi temetésben részesítsék, a Vatikánból nemleges válasz érkezett. Ferenc József egy második, körülbelül kétezer szavas sifrírozott táviratot is küldött Rómába, melyben megmagyarázta a főherceg halálának körülményeit – vagyis azt, hogy politikai gyilkosság történt -, mire a pápa azon nyomban engedélyt adott az egyházi temetésre.

Márpedig XIII. Leónak semmilyen oka nem volt rá, hogy gesztust tegyen Bécsnek, amely felmondta a konkordátumot. Ráadásul XIII. Leó nemrég elutasította a Rudolf és Stefánia házasságának felbontására irányuló kérelmet. A kánonjog professzorai határozottan állítják: akkoriban öngyilkosság esetében a Vatikán semmilyen mentséget nem fogadott el;  külső és nagyon komoly ok kellett ahhoz, hogy a katolikus gyászszertartásra mégis sor kerülhessen…

Friedrich Wolf allandi asztalos – ez a falu Mayerling közelében található – elbeszélte, hogy szintén asztalos apját a tragédia után két nappal a vadászházba hívatták, hogy ott a berendezést rendbe tegye. Wolf mindig is azt mondogatta, hogy a tragédia a hálószobában történt. A bútorokat felborogatták és összetörték, rajtuk és a falakon golyónyomok látszottak. Mindenütt vérfoltok voltak, s egy különösen terjedelmes tócsa az ágy mellett. Hogy eltüntesse, Wolf úrnak fel kellett gyalulnia a padlót. Azt is hozzátette, hogy a szoba ablaka be volt törve, a falhoz pedig létra volt támasztva…

Ferenc József öccsének, Károly Lajos főhercegnek az özvegye, Mária Terézia főhercegnő igazolta, hogy Rudolf a következőket mondta a férjének: „Meg fognak gyilkolni… Sok bírálnivaló van apám politikájában, de a bírálatnak vannak határai. Én lojális fia vagyok a császárnak. Habozás nélkül leleplezném az összeesküvőket, de ha megteszem, megölnek.”…

Gizella azt mondta Zita császárnénak, hogy megérintette bátyja fejét, s az be volt törve, mintha bezúzták volna valamivel. A hivatalos változat szerint Rudolf úgy ölte meg Vetsera Máriát, hogy a fegyvert bal halántékához szorította, s a golyó így a jobb halántékon keresztül távozott. Márpedig a német nagykövet február 9-én Bismarcknak küldött jelentésében említést tesz egy beszélgetésről, melyet Luigi Galimberti pápai nunciussal és Laurenz Mayer udvari alamizsnással folytatott. Mindketten meg voltak győződve a gyilkosság tényéről A porosz diplomata leírja, hogy „a sebesülések nem a jelzett helyeken találhatók”, a testen egyéb sérülések is vannak, a főherceg mellett talált revolver nem az övé, s a tölténydob mind a hat golyóját kilőtték…

Georges Clemenceau 1867. szeptember 6-án – azaz Miksa kivégzése után – írt egy levelet.

A szöveg, melyből sugárzik a „mindeme császárok, királyok, főhercegek és fejedelmek” iránt érzett határtalan megvetés, valósággal hátborzongató: Íme néhány részlet belőle:

„… végtelenül gyűlölöm őket, éppen úgy, ahogyan ’93-ban gyűlölték őket, amikor az a hülye XVI. Lajos az iszonytató zsarnok nevet kapta.  Köztünk és ezek között az emberek között halálos harc dúl… Egyáltalán nem érzek irántuk szánalmat.” (…) „Látja: igazán kegyetlen vagyok. De ami még rosszabb, az az, hogy hajthatatlan is vagyok.” Valóban… A levél azért is érdekes, mert a két férfi becsülte egymást, és a trónörökös fogadta is a politikust Bécsben. Ám Clemenceau, Bismarckhoz hasonlóan, kiválóan értett az emberek manipulálásához…

II. Lipót (Rudolf apósa) levele Brüsszelben lévő fivérének, Flandria grófjának:

„Rendkívül fontos, hogy szilárdan kiálljunk az öngyilkosság verziója mellett. Katolikus népeink számára talán nehezen elfogadható, hogy egy olyan uralkodóház, mint a Habsburgoké, amely oly sokat ad az érzésekre, kitartson az öngyilkosság mellett. Ám csak az öngyilkosság és az elmebaj palástolhatja azt a hihetetlen botrányt, amelynek részleteit levélben nem közölhetem, de amelynek szombaton minden eleméről be fogok számolni Önnek.

Fivére, Lipót.”

Ez a levél 1942-ben, Paul Hymans többszörös belga külügyminiszter halála után került nyilvánosságra.