Erzsébetre emlékezünk
- a szerk. - 2014.09.10. 15:02
"Volt a magyarnak, még nem oly rég,
Egy felséges Nagyasszonya;
De mert a bíbor gyásztól nem véd:
Volt neki tenger bánata.
Hogy írt keressen, messze elment,
El idegenbe, messzire;
Sötét gyászfátyla lengett-lengett:
Árnyat vetett egész ide!
És igyen jöttek-mentek évek:
De hasztalan múlt az idő,
Nem adott enyhet bús szívének
Sem ég, sem föld, sem levegő;
Csak sajgott, vérzett mély sebébe
S - elmúlt, mint élt: panasztalan,
Mint beolvad a mindenségbe
A leszálló nap: zajtalan.
S most ránk maradt a gyásznak fátyla:
Virrasztunk a nagy éjszakán;
Mint mikor megnő az éj árnya
S a bánat van ébren csupán;
És száll imánk, mint száll a felhő,
Melyet a föld a légnek ad:
Fehérlelkű martyr Királyné,
Aludd csendesen álmodat!"
|