1837. december 24-én a müncheni palotában nem a karácsony miatt volt a legnagyobb izgalom és sürgés-forgás. Ludovika hercegnő és Miksa herceg éppen ezen a napon várta harmadik gyermekük érkezését. 10 óra 43 perckor látta meg a napvilágot a hercegkisasszony, aki az Elisabeth Amalie Eugenie von Wittelsbach nevet kapta. A családban mindenki Sisinek becézte, és nagy jövőt jósoltak neki. Úgy gondolták, nem lehet véletlen, hogy valaki szenteste, vasárnap, ráadásul egy foggal született.
A kis Sisi gondtalanul cseperedett hét testvére: Lajos, Ilona, Károly Tivadar, Mária, Matild, Zsófia és Miksa Emánuel mellett. A család a téli hónapokat a Müncheni Kastélyban töltötte, nyárra pedig átköltöztek a Possenhofeni Kastélyba, a Starnbergi-tó partjára. Miksa herceg az év nagy részét családjától távol töltötte, utazgatott. Ha otthon tartózkodott, akkor is barátaival múlatta az időt, akik polgári származású tudósok és művészek voltak. A családi gondok és a gyereknevelés így teljes egészében Ludovikára hárult. A hercegnő gyermekeinek élt, saját maga foglalkozott velük, ami nagyon szokatlannak számított arisztokrata körökben. Megtanulták a társasági illemet, tudtak táncolni, illendően társalogni, de Possenhofenben ezt a fajta tudást csak ritkán kellett alkalmazniuk. Ludovika egyedül Nené (Ilona) taníttatását vette komolyan, mert remélte, hogy legidősebb lánya egy nap majd előnyös házasságot fog kötni.
A Wittelsbach hercegek és hercegkisasszonyok együtt játszottak a környék polgári származású gyermekeivel. Sisi szabadidejében legszívesebben lovagolt, emellett imádott horgászni, hegyet mászni és az erdőben sétálni. A Starnbergi-tó partja tökéletes helyet biztosított a vidám, gondtalan, szabad gyermekkornak. Festetics Mária, Sisi későbbi udvarhölgye egy alkalommal így nyilatkozott: „Igen, ilyennek kellett lennie a hazájának, hogy álmodozó lelke és a természet szeretete ekképpen fejlődjék ki benne”.¹

Az első megrázkódtatás 15 éves korában érte, Sisi ugyanis beleszeretett a hercegi szolgálatban lévő Richard S. grófba. Mikor a család tudomást szerzett róla, hogy gyengéd érzelmeket táplál a gróf iránt, azonnal el is távolították őt a kastélyból. Nem sokkal később súlyos betegen visszatért, de hamarosan meg is halt. Sisi vigasztalhatatlan volt. Reggeltől estig sírt, majd hónapokon át a nap nagy részét egyedül töltötte visszavonulva szobájába, és a versírásba temetkezett.
Ludovika aggódva nézte lánya szenvedését, és hogy véget vessen búskomorságának, elhatározta, hogy Sisit is magával viszi Ischl-be, Ferenc József születésnapi ünnepségére.
Ferenc József, Ausztria császára anyai részről Sisi első unokatestvére volt. Az utazás nem mindennapi reményekkel kecsegtette a családot. Nenét szánták Ausztria leendő császárnéjának.
Az Ischl-be vezető úton több probléma is adódott. Ludovikát súlyos migrén kínozta, így egy kis időre meg kellett állniuk, a ruhákat szállító kocsi pedig lemaradt. Késve érkeztek, emiatt felborították a Zsófia főhercegné (Ferenc József császár édesanyja) által tervezett napirendet, és még átöltözni sem tudtak. Gyorsan megigazították frizurájukat, Sisi magának fonta be hosszú copfba derékig érő, dús haját. Poros úti ruhában kellett megjelenniük Őfelsége előtt, ráadásul talpig feketében, mert egy nagynénjüket gyászolták. Ludovika rendkívül kellemetlenül érezte magát, és az is bántotta, hogy lányait ilyen külsővel kell bemutatnia a császárnak. Nenének nagyon előnytelenül állt a fekete szín, rossz nyelvek szerint talán ezen az apróságon múlt a sorsa. Sisi viszont feketében is ragyogott! Ferenc József azonnal tudta, hogy kit fog választani: szerelem volt első látásra.
A következő napok olyan eseménydúsan teltek, hogy Sisi fel sem fogta, mi történik vele. Mikor az esti bálon a császár neki nyújtotta a virágcsokrot, rajta kívül mindenki tudta, hogy ez mit jelent: ő lesz a menyasszonya, és nem Nené.
Sisi érzéseiről keveset tudunk. Egy bizonyos: az ő esetében szerelemről nem beszélhetünk. Jól érezte magát Ferenc József társaságában, és az addig jelentéktelen bajor hercegkisasszonynak minden bizonnyal jól estek a bókok, amelyekkel a császár elhalmozta őt. Emellett a császár fiatal volt, 23 éves, magas, nyúlánk termetű, jól állt rajta a szűk egyenruha. Első benyomásra nem sok kifogásolnivalót találhatott rajta. Hamar megszerette Ferencet, bár sokszor elmondta: „Bárcsak ne volna császár!” ² 

Az eljegyzést követő hónapok többnyire tanulással teltek. Sisinek mindent be kellett pótolnia, amit korábban a neveltetésében elmulasztottak; elsősorban nyelveket és Ausztria történelmét. Taníttatásával Majláth János történettudóst bízták meg. Tanáráról Sisi sok évvel később is elismeréssel beszélt, és minden bizonnyal ezek az órák határozták meg a későbbi királyné politikai nézeteit.
Ahogy múlt az idő, a 15 éves hercegnő egyre jobban félt a bécsi Hofburgtól, és a rá váró kötelezettségektől. Gyűlölte a rengeteg ruhapróbát, az ékszerek nem érdekelték. Legjobban egy papagájnak örült, amit vőlegénye küldött neki Bajorországba.
Ferenc József az eljegyzés és az esküvő közötti pár hónapban háromszor látogatta meg menyasszonyát. Az együttlétek idilli hangulatban teltek, Sisi egyre jobban vonzódott a császárhoz. Mikor a politikai ügyek miatt Ferencnek a tervezettnél korábban kellett távoznia, Sisi hangos zokogásban tört ki.
Az esküvő előtt még egy hivatalos esemény várt a bajor hercegnőre: alá kellett írnia egy nyilatkozatot, és esküt  kellett tennie, hogy lemond a bajor trónutódlásról. A szigorú protokoll szerint zajló ceremónián ízelítőt kapott abból, mi vár majd rá a bécsi udvarban. Szorongása egyre fokozódott, napról napra zárkózottabb lett. Ludovika aggódott is miatta, de ismerte lányát, és hitt benne, hogy születésének körülményei nem véletlenül alakultak így: neki feladatot szánt a Sors.

Sisi 1854. április 20-án indult utoljára útnak, mint bajor hercegnő. Az elmúlt hónapokban rengeteg mindent megtanult, de fogalma sem volt, mi vár rá új hazájában. Münchenben búcsút vett a rokonoktól és a személyzet tagjaitól. Mindenkinek egy apró ajándékkal kedveskedett, és kezet fogott velük. Életében utoljára érintkezhetett ilyen bizalmasan az egyszerű emberekkel. A kis Sisi integetett, és mindenkinek könnyeket csalt a szemébe. Ezután megkezdődött a végeláthatatlannak tűnő hajóút Bécsbe. Minden állomáson tömeg várta a császár menyasszonyát; hatalmas üdvrivalgások, beszédek, virágok. Ferenc József meglepte kedvesét, és elé ment Linzbe, ahol együtt nézték meg az Erzsébet rózsái című színházi előadást.
Április 22-én érkezett meg Bécsbe, ahol a császár immár hivatalosan is fogadta menyasszonyát. A kikötőben tízezrek várták éljenezve. A háromnapi, külsőségekkel teli utazástól holtfáradt Sisi látszólag lelkesen integetett és mosolygott a tömegre, de valójában rémült volt. Szorongását csak édesanyja és testvérei tudták valamelyest oldani. A hivatalos köszöntőt Rauscher hercegérsek mondta, majd bemutatták a császári menyasszonynak a többi hivatalos tisztséget betöltő urat. 
Ezután Zsófia főhercegnő kíséretében Schönbrunnba kocsiztak a fogadásra, ahol Sisi előtt hivatalosan megjelentek a Wittelsbach-Habsburg rokonok, főhercegek, főhercegnők. Ferenc József átadta Sisinek nászajándékát, egy gyémántkoronát, majd a menyasszony megismerkedett leendő udvartartásával. Főudvarmesternője gróf Esterházy Vincéné, Liechtenstein Zsófia hercegnő lett. Az akkor ötvenhat éves grófnő mereven ragaszkodott az udvar szabályaihoz és az etiketthez, nem mellesleg Zsófia főhercegnő bizalmasa is volt, ez pedig elég okot adott rá, hogy Sisi kezdettől utálja. Valamivel szimpatikusabbnak találta főudvarmesterét, Lobkowitz herceget és két fiatalabb udvarhölgyét: Pauline Bellegarde és Ernestin von Lamberg grófnőket. Háztartásához tartozott még egy titkár, egy komorna, két öltöztetőnő, két szobalány, egy komornyik, egy ajtónálló, négy inas, egy háziszolga és egy szolgáló. Gyorsan tudatták vele, hogy ezekkel a személyekkel tilos bizalmas viszonyba kerülnie. 
Április 23-án a császári menyasszonynak ünnepélyesen is be kellett vonulnia a városba. Ez újabb embert próbáló ünnepségeket, órákig tartó ruhapróbákat jelentett. Délután az ünnepi hintóban már zokogott a fáradtságtól.
Ferenc József - közelgő esküvője alkalmából - rengeteg ajándékot és kitüntetést osztott szét országai között. A különleges kegyet kivétel nélkül a fiatal menyasszonynak tulajdonították, így nem meglepő, hogy Sisi népszerűsége napról-napra nőtt. 
Az esküvői szertartásra 1854. április 24-én került sor a bécsi Ágoston-rendiek templomában, igen látványos külsőségek között. A párt Rauscher bíboros, Bécs hercegérseke adta össze hetven püspök és főpap segédletével. A kis Sisi ezen a napon vált Erzsébetté. 
Az ünnepség a Hofburgban folytatódott, ahol Erzsébetnek, immár császárnéként, cercle-t kellett tartania. A hatalmas, ismeretlen tömeg láttán a szomszéd szobába menekült, ahol ismét sírásban tört ki, s ezzel jó okot adott a további pletykálkodásra. Visszatérte után újabb bonyodalmat okozott azzal, hogy nem mert senkivel társalgást kezdeményezni, márpedig a protokoll szerint a császárnét senki nem szólíthatta meg, amíg ő nem kérdezett. A kínos helyzetet Esterházy grófné mentette meg. Hasonló megrökönyödést váltott ki a vendégek körében, mikor két bajor unokatestvérét meg akarta ölelni ahelyett, hogy kezet nyújtott volna nekik. Szerencsére időben észrevette a döbbent arcokat, és visszalépett. Természetesen így sem úszhatta meg Zsófia főhercegnő szidását.
A ceremóniák az ünnepi kivilágítással és az azt követő diner-rel értek véget. Ludovika és Zsófia a lakosztályába kísérte a császárnét, majd Zsófia elment a császárért. Ferenc József nagyon elnéző volt fiatal kedvesével, semmit nem erőltetett. Erzsébet a harmadik éjszakán lett asszonnyá. Bármennyire is kínosnak érezte, a következő reggelen meg kellett jelennie anyósánál közös reggelin. Ez a szituáció olyannyira mély nyomokat hagyott benne, hogy sok évvel később is rémálomként gondolt vissza rá.
Az esküvő után négy nappal Erzsébet annyira kimerült, hogy Ferenc József minden hivatalos eseményt lemondott, és kikocsiztak a Práterbe.  Még ott volt a család, a császárné tudott kivel beszélgetni. Nővérével, Ilonával angolul társalogtak, mert ezt a nyelvet nem nagyon értették az udvarban. A környezetüket zavarta, ők persze élvezték. Újra tudtak miről pusmogni Zsófia bizalmasai.
Miután véget értek az ünnepségek, az ifjú pár a laxenburgi kastélyba költözött, hogy ott töltsék a mézesheteket. A bajor rokonok hazatértek, a császárné magára maradt. Napközben Zsófia volt az egyetlen társasága, aki folyton kritizálta. Úgy érezte, nem tud megfelelni a hatalmas elvárásoknak és a rá váró feladatoknak.  Honvágya napról napra erősödött, és egyre lehangoltabb verseket írt. 

<< Vissza                                                                           Tovább >>

Forrás:

Brigitte Hamann: Erzsébet királyné, 1988. (14-76. old.)
¹ B. Hamann: 38. oldal
² B. Hamann: 29. oldal

Kép melletti idézet: B. Hamann: 52. oldal

Eredeti kép forrása: https://hu.pinterest.com/search/pins/?q=Sisi&rs=typed&term_meta[]=Sisi%7Ctyped

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés