Titánia versek
Titánia - Tandori Dezső fordítása 2015.11.14. 12:41
A jövő lelkeihez
"Járja a földet életem magánya,
Melyhez rég elvesztettem kedvemet;
Lelkem mélyének nem volt soha társa,
Ki megértsen, oly hívem sose lett.
Lelkesülő fiatal éveimben
Fontam, persze, szép főkre koszorút;
De jaj! szellemsivárság él ma mindben,
Látom én már, hogy lomb-díszük lehullt.
Rokonok is élnek itt szanaszéjjel,
De csak testem s vérem közös velük;
Bensőbb életem: zárva tíz pecséttel,
Lelkem parazsa mélyen rejtve süt.
Beszáguldoztam egykor én világom,
Szűk lett a puszta, a sívó homok,
Így repültem lóháton tengeráron,
Erin zöldfényű partja fogadott.
S csaknem odaveszett közben a lelkem,
Mert e vágta nem ismert pihenőt;
De jött egy másik lélek: átöleljen,
Adjon védett-örök földi időt.
A ló, lelkemnek evilági kincse,
Égi erők által átváltozott:
Paripa lett, csudás szárnya repítse;
Lelkem véle megbűvölten lobog.
Menekülök az örömös világtól,
Ma már lakói is idegenek;
Tőlem már boldogsága s kínja távol;
Mint egy más csillagon, magam megyek.
Mi egykor fájt, becses lett mára nékem,
S az elhagyatottság: paradicsom!
Szellemem szabadabban szárnyal, érzem,
Neki egy földi lélek se rokon.
És szétpattanásig teli a lekem,
Néma tűnődés, néki nem elég,
Minden arra ösztönzi: énekeljen!
És gyűjtsem könyvbe szívem énekét!
E könyv megőrzi sok-sok emberöltőn,
Mit mai lelkek meg nem értenek;
Évek változtán, múltán végre szökjön
Virágba, érjen való életet...!
Hogy akkor a Mester célját elérjék!
Vigasz-dalok legyenek olyanoknak,
Kik siratják sok hős harcos veszését,
Bús szabadságharcát e mártíroknak.
Ti drága lelkek e messzi időkön,
Kikhez ma lelekem így, bízón beszél,
Titeket kísérlek majd így örökkön,
Rég tűnt szívem így, e versekkel él!”
|