Erzsébet minél jobban eltávolodott környezetétől, annál közelebb érezte magát bajor rokonához, II. Lajos királyhoz.
Erzsébet Lajos nagyapjának volt az unokahúga, így viszonylag távoli rokonságban álltak egymással. Az egyszerűség kedvéért szokták unokatestvérekként emlegetni őket.
Lajos tíz évvel azután lett bajor király, hogy Erzsébet feleségül ment Ferenc Józsefhez, és a nagy korkülönbség miatt csak ezután kezdtek felfigyelni egymásra. Lajos ekkor tizennyolc éves volt, Erzsébet huszonhat.
A király, miután trónra lépett, egyik első útja Erzsébethez vezetett Bad Kissingenbe. Hosszú időt töltött ott, sokat sétáltak, beszélgettek. Erzsébet elragadtatva írt családjának az ifjú királyról. A két felség bárhol jelent meg, mindenhol feltűnést keltettek. Lajos magas, jóképű, romantikus férfi volt, Erzsébet szintén magas, karcsú, szépsége teljében. A fiatal királyért éppúgy rajongtak a hölgyek, mint a császárnéért a férfiak.
Belső tulajdonságaikban is hasonlítottak egymásra, és mindketten utálták azt a környezetet, amelyben élni kényszerültek. Szívesen botránkoztatták meg az udvart újabb hóbortjaikkal és az utolsó pillanatban lemondott hivatalos ceremóniákkal. Ellenszenvüket is nyíltan kimutatták bárki iránt, Lajos állítólag hatalmas virágcsokrot tetetett az asztalra, ha nem kívánatos vendég járt nála, hogy még látnia se kelljen étkezés közben. Gyűlölték a háborút, az egyház uralmát, és mindketten rajongtak a klasszikus irodalomért. A rossz nyelvek természetesen Lajossal is megpróbálták hírbe hozni Erzsébetet, de bizonyos, hogy a királyt egyáltalán nem érdekelték a nők. Ő maga írta, hogy „hála Istennek, semmiféle érzéki vonzalom nem köt a női nemhez”²³. E két ember kapcsolata tehát bizonyos értelemben tiszta volt, bár Lajos rajongásig szerette Erzsébetet, amit nem is tudott titkolni. Talált egy társat, akivel el tudott merülni a mesevilágban, távol az annyira utált normális emberektől.
1867-ben Lajos eljegyezte Erzsébet húgát, Zsófiát. A király kezdetben nagyon lelkesedett a hercegnőért, de leginkább azt szerette benne, hogy annyira hasonlított imádott Erzsébetjére. Maguk között Elzának szólította. A másik dolog, amivel Zsófia igazán belopta magát a király szívébe, hogy nagyon muzikális volt, és szerette Wagner zenéjét, akit Lajos megszállottan bálványozott. Zsófia sokszor órákon át énekelt a királynak, aki elragadtatva hallgatta. De még ezekben az időkben is bensőségesebb leveleket írt Erzsébetnek, mint menyasszonyának. Már javában zajlottak az esküvői előkészületek, de Lajos még mindig nem sok érdeklődést mutatott a házasság iránt, ezért leendő apósa, Miksa herceg választás elé állította. A király ezen úgy megsértődött, hogy egyből le is mondta az esküvőt, és soha többet nem próbálkozott nősüléssel.
Erzsébet sajnálta húgát, és felháborodott Lajos viselkedésén, de hamar megbocsátott neki. Ha Possenhofenbe ment, mindig meglátogatta a király, de csakis őt, a család többi tagját nem óhajtotta látni. Furcsa viselkedését egyre inkább aggódva figyelték, ami nem véletlen, hiszen öccsét, Ottót ekkor már őrültnek nyilvánították, és Lajoson is egyre inkább mutatkoztak normálisnak nem nevezhető tünetek.
Az is idegesítette, hogy Erzsébet folyton Valériáról beszélt; nem is engedte, hogy találkozójukra magával vigye imádott gyermekét. Erzsébet egyre inkább aggódott Lajosért, mert mint mondta: „nem volt elég bolond ahhoz, hogy bezárják, de abnormális volt ahhoz, hogy a világban megfelelő módon érintkezhessék értelmes emberekkel”²⁴. Egyre több hasonlóságot vélt felfedezni kettőjük között, ami udvarhölgyeit nagyon megrémítette.

A hetvenes években Rudolf is sokat levelezett a királlyal, leginkább drámákról és Wagner zenéjéről beszélgettek, de Lajos sohasem mulasztotta el, hogy ódákat zengjen a főhercegnek az ő fenséges császári édesanyjáról.

Néhány év elteltével Erzsébet úgy érezte, sokkal jobban együtt érez Lajossal, mint korábban, vagy mint bárki más. Rajta is elhatalmasodott a búskomorság, a magány szeretete, igazi emberkerülő lett. Szorongásait, kételyeit egyedül Lajos értette meg, és ez az egyre erősödő barátság a lelki beteg királlyal sok veszélyt hordozott Erzsébet számára. Minden, amit közösen csináltak, megrökönyödést váltott ki a környezetükből. Például együtt csónakáztak a Starnbergi-tavon, a Rózsák szigetére Rustimó, a szerecsen gyerek kíséretében, aki gitározott és idegen népdalokat énekelt nekik. Ez volt az a sziget, ahová Lajos visszavonult, ha nyomasztották az uralkodói terhek. Több „mesebeli” kastélyt is építtetett, és többnyire ezek valamelyikében tartózkodott. Nappal aludt, éjszaka pedig a hegyek között vágtatott.
Erzsébetet nem véletlenül foglalkoztatta ennyire az elmebaj, családjában az idő előrehaladtával többeket is elért ez a veszedelem. Testvérei közül Ilonának fia halála után súlyos elmezavarai lettek, valamint Zsófián és Matildon is felfedezték a búskomorság jeleit. Nagyapjuk, Pius bajorországi herceg is elmeháborodott volt.
Még Christomanossal, görög felolvasójával is beszélt erről, és egy alkalommal ezt mondta: „Nem figyelte meg, hogy Shakespeare-nél az őrültek az egyedüli értelmes emberek? Így az életben sem lehet tudni, hogy mi a józan ész, és mi az őrület, mint ahogy azt sem tudni, hogy a valóság álom-e vagy az álom valóság. Én hajlamos vagyok azokat az embereket tartani okosnak, akikről azt mondják, hogy bolondok. Az emberek tulajdonképp a józan észt tartják veszedelmes bolondságnak.”²⁵

1886 júniusában Lajos bajor királyt hivatalosan is elmebetegnek nyilvánították. Miután megfosztották hatalmától, a Starnbergi-tóban öngyilkosságot követett el. Halálhírére Erzsébetnek „olyan heves érzelmi kitörései voltak, hogy a környezete egészen megrémült”.²⁶
A Berliner Tagblatt egyik tudósítója a következőt írta a császárnéról, miután a bajor király ravatalánál járt: „Mikor azonban kinyitotta a szemét, és újra tudott beszélni, erélyesen követelte, hogy vigyék ki a királyt a kápolnából, mert egyáltalán nem halott, hanem csak úgy tesz, hogy örökre nyugta legyen a világtól és a kiállhatatlan emberektől.”²⁷
Nopcsa báró is aggodalmát fejezi ki egyik Andrássy Gyulának írt levelében, melyben arról tájékoztatja a grófot, hogy királynéja kedélyállapota igen rossz, és sokat beszél magában.
A családtagok is komolyan aggódtak Erzsébetért; lánya, Valéria, és fia, Rudolf is a vártnál zaklatottabbnak találta anyját.

Sok évvel a király halála után is igazi melankolikus állapotba került Erzsébet, ha felidézte az együtt töltött időket. Egy alkalommal Bayreuthba is elutazott, hogy meghallgassa Wagner Parsifal-előadását, amitől teljesen extázisba került. Spiritiszta hajlamai felerősödtek, többször mondta, hogy megjelent előtte a halott Lajos, és beszélgettek. Irigyelte a királyt, hogy már a túlvilágon van, és ott nem háborgatja őt senki. Verseiben a nyolcvanas években az öngyilkosság gondolatait is felfedezhetjük.

<< Vissza                                                                           Tovább >>

Forrás:

Brigitte Hamann: Erzsébet királyné, 1988. (405-432. oldal)
²³ B. Hamann: 407. oldal
²⁴ B. Hamann: 411-412. oldal
²⁵ B. Hamann: 417. oldal
²⁶ B. Hamann: 417. oldal
²⁷ B. Hamann: 418. oldal

Vers részlet: B. Hamann: 413. oldal

Eredeti kép forrása: https://hu.pinterest.com/search/pins/?q=Sisi&rs=typed&term_meta[]=Sisi%7Ctyped

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés