A koronázás után egy hónappal érkezett a hír, hogy Miksa mexikói császárt (Ferenc József öccsét) agyonlőtték. Ezt a sorscsapást a hatvankettedik életévében járó Zsófia főhercegné soha nem tudta feldolgozni. Mindannyian tudták, hogy Miksa volt a kedvenc fia, és halálával Zsófia is elvesztette az életkedvét. Csak szeretett fiát gyászolta, és nem harcolt többé senki ellen. Még Erzsébet ellen sem.
Augusztusban III. Napóleon francia császár Salzburgban részvétlátogatást tett a családnál, melyet a főhercegné a leghatározottabban visszautasított, ugyanis Napóleont okolta Miksa haláláért. Erzsébet is megpróbált távol maradni a találkozótól, mert akkor már sejtette, hogy gyermeket vár, és rosszullétre hivatkozott, de Ferenc József ezúttal nem engedett. A találkozó politikai szempontból ugyan nem hozott akkora eredményt, mint azt várták, a két szépséges császárné, Erzsébet és Eugénia viszont annál nagyobb feltűnést keltettek. A kívülállók a két asszony rivalizálásáról pletykáltak, de valójában Erzsébet és Eugénia nagyon jól megértették egymást. Egy nap Erzsébet nem hivatalosan látogatást tett Eugéniánál, az ajtóban álló őr pedig utasításba kapta, hogy senkit nem engedhet be. A félig nyitott ajtónál az őr azonban meglátta, amint a két császárné centivel a vádlijait méregeti. Mint mondta, a látvány leírhatatlan volt, és örökre az emlékezetébe vésődött. Akkoriban sokat beszéltek Eugénia lábairól, a francia császárné ugyanis olyan rövid ruhákat hordott, hogy kilátszott a bokája. Erzsébet ezzel szemben megőrizte császárnéi méltóságát, és mindig földig érő ruhákban jelent meg. A két asszony szépségét összehasonlítva arra jutottak, hogy bár Eugéniának szabályosabbak a vonásai, Erzsébet sokkal bájosabb.

Erzsébet a későbbiek során egyre többször talált kibúvót, ha reprezentálnia kellett, így a bécsieknek folyton csalódást okozott. Ha hajlandó volt megjelenni valahol, azt is sajátosan intézte. Ha árvaházakba vagy kórházakba látogatott, bejelentés nélkül érkezett, egyetlen udvarhölgy társaságában. Nem érdekelték a díszbeszédek, fogadások, csakis arra volt kíváncsi, hogyan bánnak a betegekkel, megfelelő-e az étel, amit kapnak. A vezetőséget és az udvari szertartásmestereket igen felbosszantotta ezzel, de a hétköznapi emberek szemében jóságos angyalnak tűnt, aki valóban foglalkozik a sorsukkal, és szükség idején a segítségükre siet.
Az elmegyógyintézetek is egyre jobban foglalkoztatták, ahová természetesen csak magánemberként látogathatott el. Akkoriban újdonságnak számított a hipnózis, ami különösen érdekelte Erzsébetet, egy alkalommal végig is nézte, ahogy egy beteget hipnotizáltak.

A koronázás óta a királyné távol tartotta magát a politikától, még az 1870-ben kitört német-francia háború iránt sem mutatott érdeklődést. Napóleon császársága összeomlott, Párizsban kikiáltották a köztársaságot, s az olasz csapatok bevonultak Rómába. Az egyház világi hatalma megszűnt. Mária, volt nápolyi királyné Bajorországba menekült. Erzsébet ekkor húga iránt sem mutatott együttérzést, és lányaival Meránba utazott, hogy ott töltse a telet. Vele tartott új udvarhölgye, Festetics Mária grófnő is, akit csak Andrássy Gyula gróf tudott rávenni hosszas kérlelés után, hogy vállalja el az udvarhölgyi tisztséget, mondván, a királynénak szüksége van hűséges, magyar emberekre a környezetében.
Rudolf trónörökös életében először szembefordult anyjával, és szívből sajnálta apját, aki egyedül maradt ezekben a gondterhes időkben. Beust külügyminisztert menesztették, helyére Andrássy Gyula lépett. A királynéval továbbra is leveleztek, természetesen Ferenczy Idán, és most már Festetics grófnőn keresztül. Őfelsége üdvözölte a grófot új tisztségében, és támogatásáról biztosította.

1872-ben Erzsébet elhatározta, hogy férjet keres lányának, Gizellának. Ő maga sokat panaszkodott arra, milyen fiatalon kellett férjhez mennie, most mégsem engedte Gizellának, hogy tovább várjon. Kevés számításba jöhető herceg volt akkoriban, így a választás a bajor Lipótra esett, aki tíz évvel volt idősebb a hercegnőnél. Gizella szerény, józan gondolkodású lány volt, aki inkább édesapjára hasonlított, és soha nem mondott ellent anyjának.
Alighogy megtartották az eljegyzést, Zsófia főhercegné távozott az élők sorából. Gizellát és Rudolfot nagyon megviselte nagyanyjuk elvesztése, hiszen Zsófia kezdetektől a „pótanyjuk” volt, és igazán szerette unokáit. A császárt is mélységesen lesújtotta édesanyja elvesztése. A család tíz napot és tíz éjszakát töltött a haldokló főhercegné ágya mellett. Erzsébet ez idő alatt csak egyszer hagyta el a Hofburgot, hogy meglátogassa a Schönbrunnban betegeskedő Valériát. Ide érkezett a távirat, miszerint anyósa nagyon rosszul van. Erzsébet sietett vissza, ahogy csak tudott, mert tisztában volt vele, hogy ha Zsófiát épp távollétében éri a vég, a bécsiek elhíresztelik, hogy szándékosan nem volt ott, annyira gyűlöli. De ahogy ő fogalmazott: „Nem, annyira azért nem gyűlölöm.”¹⁵ Zsófia halálával véget ért egy korszak a Habsburg-állam ideje alatt. Festetics grófnő hallotta, amint egy alkalommal azt mondták: „Most eltemettük a császárnénkat.”¹⁶

A királyné a hetvenes évektől még inkább emberkerülő lett, társadalmi eseményeken szinte egyáltalán nem vett részt. Már attól is félelem fogta el, ha szembetalálkozott egy udvari emberrel. Ha lehetett, kitért útjából és folyton magával hordta fátylát, legyezőjét, napernyőjét, hogy szükség esetén azonnal elrejtőzhessen. A családi étkezéseken is alig vett részt, így férjével is egyre ritkábban találkozott. Ha karácsonykor összegyűltek a fa alatt, olyan idegenek voltak egymásnak, hogy még Valéria is panaszkodott a naplójában, mennyire feszélyezett a légkör. Közös beszédtémájuk alig-alig akadt. Gizella esküvője is félelemmel töltötte el Erzsébetet, hiszen újra meg kellett jelennie a nyilvánosság előtt. Ahogy arra számítani lehetett, az embereket sokkal inkább érdekelte a császárné, mint a fiatal menyasszony. Erzsébet az ezüsthímzésű ruhájában káprázatosan festett, mint mindig, érzelmet viszont egyáltalán nem mutatott lánya esküvője alkalmából. Rudolf helyette is sírt. A főherceg ekkor a tizennegyedik életévében járt, és imádta nővérét. A két testvér együtt nőtt fel, szinte elszigetelve a család többi tagjától, ezért nagyon nehezen viselték, hogy szeretett nagyanyjuk halála után most egymástól is el kell szakadniuk. A vigaszt csupán az jelentette, hogy Gizella boldog volt férjével. Négy gyermeke született, két lány és két fiú, Rudolffal pedig élete végéig szoros kapcsolatban maradt.
Az esküvő után még egy kikerülhetetlen reprezentációs feladat várt a császári párra: a bécsi világkiállítás. Megnyitó beszédek hosszú sora, órákig tartó séta a rengeteg pavilon között, borzasztó hőségben, szinte levegő nélkül, és persze a kíváncsi tekintetek kereszttüzében. Esténként bálok, fogadások, udvariassági látogatások. Ez még a császárnak is embert próbáló volt. Erzsébet egy darabig kitartott és pontosan követte a protokoll előírásait, aztán fáradni kezdett. Egyre többször lemondta hivatalos feladatait, majd július végén a hegyekbe menekült a bécsi felfordulás elől.
A világkiállítás után 1873 decemberében újabb ünnepségsorozat kezdődött abból az alkalomból, hogy Ferenc József negyedszázada ült a trónon. Újabb beszédek, istentiszteletek, tűzijátékok követték egymást. Erzsébet a jubileum idején mindössze két napra szakította meg magyarországi tartózkodását, hogy Bécsbe látogasson. Sűrű szövésű fátyolban jelent meg, eltakarva arcát, majd az ünnepélyes felvonuláson zárt kocsiban követte Ferenc József és Rudolf nyitott kocsiját. A tömeg számára láthatatlan maradt. Amint tehette, azonnal Gödöllőre menekült, és az alábbit írta anyjának, Ludovika hercegnőnek: ”Itt nyugta van az embernek, nincsenek rokonok, nem piszkálódik senki, ott meg Bécsben az az egész császári pereputty! Engem sem feszélyez itt semmi, úgy élek, mint falun, sétálhatok, kikocsizhatok egyedül!”¹⁷ 

Szabadidejét legszívesebben lovaglással töltötte, még a veszélyes és fárasztó falkavadászatoktól sem riadt vissza. Gödöllő a királyné birodalma volt, itt minden úgy történt, ahogy ő akarta. A lovasokat tudásuk szerint válogatta, fiatal, gazdag arisztokratákkal vette körbe magát, akiknek semmi más dolguk nem akadt, mint részt venni a lóversenyeken és falkavadászatokon. Leginkább Esterházy Miklós grófot kedvelte, aki csak két évvel volt fiatalabb Erzsébetnél. Birtoka a gödöllői kastély szomszédságában állt, és gyönyörű telivéreket tenyésztett. A királyné jó néhányat meg is vásárolt a gróftól. Emellett Esterházy Niki (így becézték a grófot) alapította meg a bécsi Jockey Club-ot, és ő volt akkoriban Ausztria-Magyarország első számú lovasa.
A társasághoz tartozott mindenki meglepetésére Batthyány Elemér gróf is, akinek apját Ferenc József 1849-ben kivégeztette, ezért anyja megeskette a fiát, hogy a császárnak ezentúl semmiféle tiszteletet nem adhat meg. A királyné viszont együttérzéséről biztosította a grófot, és ő maga szorgalmazta, hogy vegyen részt a vadászatokon. A gróf betartotta anyjának tett ígéretét, és ha Ferenc József a közelében tartózkodott, egyszerűen átnézett rajta. Erzsébet kedvéért Ferenc József még ezt is elviselte, és igyekezett ő is együttérzést tanúsítani Batthyány gróf felé.
Természetesen Andrássy gróf is gyakran megfordult Gödöllőn, de külügyminiszteri teendői mellett nem maradt annyi ideje lovaglásra, mint a többieknek, így nem tudta velük felvenni a versenyt. Lelkesedése rövid idő után alábbhagyott.
Erzsébet gyakran magával vitte unokahúgát, Marie Wallersee bárónőt is - bátyjának, Lajosnak, és polgári származású feleségének, Henriette Mendelnek (Henriette később kapta meg Ferenc Józseftől a Wallersee bárónői rangot) a lányát -, amivel szintén bosszanthatta az arisztokratákat. A lány nagyon szép, szőke teremtés volt, kiválóan lovagolt, és Erzsébet megtanította a társasági illemre. Természetesen Marie imádta Erzsébetet, és nagyon közel került hozzá. Kedvéért számára kínos bolondságokba is belement, például mikor Erzsébet rávette, hogy fiúnak öltözve, nadrágban menjenek lovagolni.
A királyné furcsaságai közé tartozott, hogy manézst építtetett, és cirkuszi mutatványokat tanult a Renz-cirkusz híres műlovarnőitől. Így ír róla Marie: „Elragadó látvány volt, amikor a nénikém fekete bársonykosztümben kis termetű arabs lován tánclépésben lovagolt körül. Egy császárné számára persze ez meglehetősen szokatlan elfoglaltság volt.”¹⁸
Erzsébet egyre jobban belevetette magát a lovassportba, egy idő után már szinte csak azzal foglalkozott. Gödöllő már nem felelt meg az igényeinek, ugyanis a sűrű erdőt sok akadály övezte, nehézkesé vált a vadászat, ugyanakkor nem volt lehetőség ugratásra. A lovasok számára a csúcsot az angol mintájú falkavadászat jelentette. A királyné húga, Mária a Rotschildok segítségével vett egy vadászházat Angliában, és meghívta nővérét egy igazi angol hajtóvadászatra. Mária bevezette Erzsébetet a nemzetközi lovas társaságba, és általa ismerte meg a Baltazzi fivéreket és a Vetsera családot is. Erzsébet elhatározta, hogy ő is úgy fog lovagolni, mint Mária, és ezért mindent meg is tett. Gödöllőn és Bécsben is naponta több órát edzett angol lovakkal, jóval magasabb akadályokon, mint amikhez ő és a környezete szokott. Ezzel persze újabb okot adott az arisztokraták gúnyolódására.
1875-ben meghalt Ferdinánd, Ausztria korábbi császára, aki örökös híján vagyonát Ferenc Józsefre hagyta, akinek első dolga volt, hogy felesége apanázsát százezer forintról háromszázezer forintra növelte, továbbá kétmillió forintot ajándékozott neki, amellyel Erzsébet személyesen rendelkezhetett. Ezentúl nem kellett Ferenc Józsefhez fordulnia, ha nagyobb kiadásokat tervezett, a saját megtakarításaiból gazdálkodhatott. A kapott pénzen kötvényeket vásárolt és takarékkönyveket nyittatott, természetesen álnéven. Vagyona jelentős részét Svájcban, a Rotschild-bankházban helyezte el. Ezek után már csak egyetlen cél lebegett előtte, hogy Anglia legjobb lovasa legyen.
1875-ben a normandiai Sassetot kastélyba ment, ahol kiváló akadályokon gyakorolhatott, és kedvére úszhatott a tengerben. Itt érte Erzsébetet legnagyobb lovasbalesete: eszméletét vesztette és agyrázkódást kapott. Ferenc József nagyon aggódott feleségéért, de az akkori politikai helyzet nem tette lehetővé, hogy Franciaországba utazzon. Pár nap múlva kedvező híreket kapott Erzsébettől, miszerint már sokkal jobban van, az állapota nem életveszélyes, és esze ágában sincs felhagyni a lovaglással. A saját életét nem féltette, de minden bizonnyal tudatában volt annak, mennyire kockázatos sportot űz, ugyanis lányát, Valériát megeskette, hogy soha életében nem fog lóra ülni.
A bécsi újságok természetesen most sem mulasztották el, hogy bírálják császárnéjukat. Erzsébet hírnevének nem tett jót, hogy kizárólag az arisztokratikus és drága lovaglósporttal foglalkozott, ami a köznép számára elérhetetlen szórakozásnak számított, és ezzel is tetézte a császár gondjait. A császárnét visszatérésekor mindenki hűvösen fogadta, még lánya, Gizella is. Egyedül Ferenc József örült, hogy épségben visszakapta szeretett feleségét, és cseppet sem neheztelt rá.
Erzsébet úgy érezte, Franciaországban kellően felkészült, hogy bátran beállhasson az angol lovasok közé, anélkül, hogy szégyent vallana. Megkérte húgát, Máriát, hogy keressen neki megfelelő szállást. A bécsieknek ismét hosszú időre búcsút kellett mondaniuk a császárnéjuknak, aki ezúttal Towcester felé indult. Erzsébet fogadására mindent előkészítettek, és a legjobb lovast, Bay Middletont választották kísérőjének. A harmincéves, híresen rossz modorú ember egyáltalán nem örült, hogy egy uralkodónét kell kísérgetnie, és ezek a hírek Erzsébet fülébe is visszajutottak. Őt viszont annál jobban érdekelte, ki lehet ez a pökhendi alak, aki még csak nem is kíváncsi rá, és alig várta, hogy bebizonyíthassa Middletonnak, hogy nem csak egy kényes hölgy lesz mellette, hanem egy igazi, kemény lovas. A lovaglások igen kimerítették, de Erzsébet állta a sarat. Úgy szót fogadott Middletonnak, mint egy gyermek. Ő volt az egyetlen ember, akinek szabad volt dicsérni és szidni a császárnét. Hamarosan szinte az egész napot lóháton és egymás társaságában töltötték, ami újabb okot adott a pletykálkodásra.
Erzsébet ott tartózkodása utolsó napján hatalmas ünnepséget tartottak, ahol köszönetet mondott mindazoknak, akik segítették, és zárásként Hohenembs Kupát rendeztek (Erzsébet utazásai alkalmával sokszor Hohenembs grófnőként jelentkezett be, ha inkognitóban kívánt maradni), aminek győztese természetesen Bay Middleton lett.
1876-ban Erzsébet meghívta Gödöllőre Middletont, és bemutatta Ferenc Józsefnek is, de mivel a két férfi nem beszélt közös nyelvet, így nem tudtak közelebbről megismerkedni. A gödöllői vadászatokat, mint mindig, most is Eszterházy Niki vezette, és ő is, mint a többi magyar, féltékenyen tekintett Bay-re, és egyáltalán nem bánt barátságosan vele. Bay rosszul érezte magát magyar közegben, ezért szó nélkül távozott, és egy budapesti bordélyházban kötött ki. Mivel nem ismert senkit, és a nyelvet sem értette, gyorsan kizsebelték, így kénytelen volt visszatérni Gödöllőre. A lovasok persze mind kárörvendtek, Erzsébet tajtékzott. Middleton azonban furfangos ember lévén, humorosan adta elő az esetet, és Erzsébet megbocsátott neki. Újból együtt lovagoltak ki, mintha semmi nem történt volna. Eszterházy Niki alulmaradt a Middletonnal való versengésben.
1878-ban Erzsébet visszatért Angliába, ahol szintén Bay lett a kísérője. Rudolf főherceg, aki közben tizenkilenc éves, felnőtt férfivá érett, egyáltalán nem gondolta, hogy az efféle lovaglás jót tesz az uralkodóház népszerűségének. Miközben Erzsébet lovagolt, fia Karl Menger közgazdász professzor kíséretében tanulmányutat tett szintén Angliában, és egy alkalommal meglátogatta édesanyját. A látogatás hamar vitába csapott át, ugyanis nagynénje, Mária telebeszélte Rudolf fejét anyja állítólagos viszonyáról Bay Middletonnal. A kétségbeesett Rudolfot csak Festetics grófnő tudta megnyugtatni, és biztosította a koronaherceget, hogy minden, amit hallott, csak közönséges pletyka. (Az udvarhölgy volt annyira diszkrét, hogy még naplójába sem írta le ezeket a vádakat.) Erzsébet és Mária között ezután hatalmas vita tört ki, és a két testvér viszonya már soha nem lett a régi. Erzsébetnek hamarosan el is ment a kedve az angliai falkavadászatoktól, és hazatért.
De a császárné nem csak a lovaglószenvedélyével borzolta a kedélyeket. Nagyon szerette az állatokat, ezért számtalan papagájt tartott, és nagy testű kutyákkal vette körbe magát, akik folyton követték a Hofburg termein át. Még egy majmot is vásárolt, amitől rettegtek a szobalányok és az udvarhölgyek, viszont jó játszótársa lett Valériának. Szintén megbotránkoztatta az udvart, mikor egy szerecsenfiút vett maga mellé, akit állítólag a perzsa sah küldött ajándékba Erzsébetnek. A fiút azzal bízták meg, hogy Valériát szórakoztassa, és elkísérje a sétáira. A környezetük rettenetesnek találta, és a szegény fiú ráadásul még pogány is volt, de Erzsébet megkereszteltette. Évekig a császári család környezetében élt, de szemtelen viselkedése miatt kegyvesztetté vált, és az ybbsi szeretetotthonba küldték.

Hamarosan újabb előkészületek kezdődtek, a császárné most Írországba utazott, hogy tovább hódoljon lovas szenvedélyének, természetesen Middleton társaságában. A katolikus írek hódolata az osztrák császárné iránt még Festetics grófnőt is meglepte. Ünneplőt öltöttek Erzsébet tiszteletére, és feldíszítették a falvakat, ha tudták, hogy odaérkezik. Írországban még manapság is mondák terjednek a „titokzatos lovas tündérről”, és jó néhány család őriz csipke zsebkendőt, amit útjai során hullajtott el.
1879 márciusában hatalmas árvíz pusztított Magyarországon, így a királyné megszakította utazását. Még egyszer visszatért Írországba, és még eszeveszettebben vágtázott, mint korábban. Többször bukott a lovával, ahogy sok más lovas is, de mit sem törődött a veszéllyel és férje aggodalmával. Sokszor a kezét is véresre horzsolta a gyeplő, de ez sem érdekelte, csak az, hogy mindenkit hátrahagyva, elsőként érjen célba.
Hazafelé jövet Londonban meglátogatta Viktória királynőt, és itt kapta a hírt, hogy fia, Rudolf, eljegyezte a belga király lányát, Stefániát. Így Brüsszel felé vette az irányt, hogy gratuláljon a jegyeseknek, de Erzsébetnek már ekkor sem volt szimpatikus Stefánia. Miután teljesítette kötelességét, máris továbbutazott, hogy Bay oldalán újra vadászhasson. A lelkesedése nem változott, de egyre jobban kimerítették a hosszú hajtóvadászatok, és egyre több reumás fájdalom kínozta az akkor negyvenhárom éves császárnét. Middleton évek óta jegyben járt, és menyasszonya egyre kevésbé nézte jó szemmel, hogy vőlegénye szinte minden idejét Erzsébettel tölti, így végül Bay búcsút mondott tanítványának. Mással már kevésbé voltak örömtelik a vadászatok, így a császárné felhagyott a vadászattal, és az összes lovát eladta.
A tíz évig tartó élsport után nagy űr keletkezett Erzsébet életében, és hogy mozgásigényét kielégítse, órákig tartó gyaloglásba kezdett. Udvarhölgyei nehezen tudtak lépést tartani vele, főleg, hogy sem az esőtől, sem a hóvihartól nem riadt vissza, így hamarosan az udvarhölgyi poszt betöltésének legfontosabb feltétele a jó fizikum és erős láb volt. A nyolcvanas években újabb szenvedélye a vívás lett. Naponta több órányi vívóleckét vett, mellette pedig tornázott a külön számára berendezett tornatermekben.

1882-ben Bay Middleton megházasodott, de továbbra is levelezett Erzsébettel, és néhányszor találkoztak is az 1892-ben bekövetkezett lovasbalesetéig, ahol Bay eltörte a gerincét. Halála után felesége minden levelet megsemmisített, amit a császárnétól kapott.

<< Vissza                                                                           Tovább >>

Forrás:

Brigitte Hamann: Erzsébet királyné, 1988. (273-364. oldal)
¹⁵ B. Hamann: 296. oldal
¹⁶ B. Hamann: 297. oldal
¹⁷ B. Hamann: 317. oldal
¹⁸ B. Hamann: 320. oldal

Vers részlet: B. Hamann: 438. oldal

Eredeti kép forrása: https://hu.pinterest.com/search/pins/?q=Sisi&rs=typed&term_meta[]=Sisi%7Ctyped

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés