Erzsébet Bécsben egyre rosszabb egészségi állapotba került, folyton köhögött és szorongott. Könyörgött férjének, hogy elhívhassa fivérét, Károly Tivadart. Nagyon boldog volt, mikor kérésére a császár igent mondott.
A hétköznapi élet minden nap  egyre nyomasztóbbá vált számára. Az örökös ruhapróbák, az egyszer használatos cipők; utálta, ha öltöztették, és mindent, ami a számára felesleges protokoll része volt. Zsófia folyton „kínozta”, mert fejébe vette, hogy tökéletes császárnét farag a vidéki lányból. Semmit nem tarthatott titokban, mert a személyzet valósággal rettegett a főhercegnétől, így szorgalmasan informálták mindenről, amit a császárné tett, ő pedig a legapróbb dologból is államügyet csinált.

Erzsébet és Ferenc József júniusban utaztak el első hivatalos útjukra Morvaországba. A császárné kitűnően eleget tett reprezentációs kötelezettségeinek. Az újságok áradoztak róla, a nép imádta.
Bécsbe visszatérve ismét úrrá lett rajta a szomorúság. Elveszettnek érezte magát, senkivel nem tudott őszintén beszélgetni. Férjének ez egyáltalán nem volt szokatlan. Őt gyermekkorától arra nevelték, hogy egy nap majd császár lesz, így megszokta az elszigeteltséget és felesége panaszait nem is tekintette komoly problémának.
Az udvarban egyedül a császár főhadsegédje és főlovászmestere, Karl Grünne gróf törődött vele. A közös lovaglások jelentették Erzsébetnek az egyetlen kikapcsolódást ebben a komoly és rideg környezetben.
Ám ez a kikapcsolódás is csak rövid ideig tartott, ugyanis Erzsébet az esküvő után pár héttel már gyermeket várt. Zsófia ragaszkodott hozzá, hogy a kertben járkáljon, és mutogassa hasát a nyilvánosság előtt.  Ez a lelkileg meggyötört fiatalasszonynak még tovább rontotta az önbecsülését. Az előkészületeket teljes egészében Zsófia intézte, a gyerekszobát is ő választotta ki, természetesen a saját lakosztálya mellett, jó messze a császári lakosztálytól. Meggyőződése volt ugyanis, hogy az alig tizenhét éves lány képtelen lenne ellátni az anyai teendőket. A nevelőnőt, Welden bárónét, és a dajkát, Leopoldine Nischer-t is ő választotta ki.

A politikai helyzet ebben az időszakban válságossá vált, Ferenc József egész nap dolgozott, Erzsébet nem számíthatott rá. Visszavonhatatlan szakadás történt Erzsébet és Zsófia főhercegné között, és ez kihatott a császári pár házasságára is.
Miközben a nép imádta császárnéját, és várták a leendő trónörököst vagy főhercegkisasszonyt, Erzsébet teljesen csődöt mondott az arisztorkácia körében. Bírálták tánctudása miatt, hogy nem ismeri eléggé az etikettet és hogy semmi stílusérzéke nincs. Műveltségével, szociális érzékenységével mit sem törődtek. Kívülállóként tekintettek rá, az otthonról hozott erényei itt mit sem értek. Bele kellett törődnie, hogy eztán más mércével mérik.

1855. március 5-én megszületett a császári pár első gyermeke, akit a főhercegné után Zsófiának neveztek el. (Erzsébetnek ebbe sem volt beleszólása.) Ragyogott a boldogságtól, kislánya rengeteg örömet okozott neki. Rövid ideig úgy tűnt, visszatért a kezdeti idill. Ahogy teltek a hetek, Zsófia főhercegné szeretete egyre inkább birtoklásba csapott át, még az édesanyja sem láthatta a gyermeket az ő engedélye nélkül. A feszültségek újra kiéleződtek.
Egy év elteltével, 1856. július 12-én Erzsébet újabb leánygyermeknek adott életet, akit I. István király bajor felesége után Gizellának neveztek el. Itt már többen hangot adtak csalódottságuknak, miszerint nem a várva-várt trónörökös érkezett. Gizella szintén Zsófia felügyelete alá került.
A két asszony ellenségeskedése odáig fajult, hogy már a nép előtt sem tudták titkolni. Zsófia politikai ellenségei Erzsébet köré gyűltek, tőle vártak megértést és támogatást.
Erzsébet kezdett ráébredni, hogy pozíciója milyen előnyökkel jár. Ő a birodalom első asszonya, amit tesz, sok mindenre hatással van. Egyre többet beszélt, és egyre ritkábban volt alázatos.
Szeptemberben a császárral Karintiába és Stájerországba utaztak, és egy étkezés alkalmával Erzsébet erőt vett magán, és felszólalt gyermekeik érdekében. Hazatértük után hatalmas vitába keveredett anyósával, aki nem akart engedni, és azzal fenyegetőzött, hogy ha áthelyezik a gyerekszobát, kiköltözik a Burgból. Ferenc József a felesége mellé állt. Ekkor sikerült Erzsébetnek először érvényesítenie a saját akaratát anyósával szemben.  Ám Zsófiának volt egy állandó előnye: az udvar őt támogatta. Nem tudta Erzsébetet olyanná formálni, mint szerette volna, elfogadni sem tudta számára különös és érthetetlen személyiségét, így teljes magányra ítélte a császárnét.

A krími háború után Európa teljesen átalakult, az itáliai államok ki akartak törni az osztrák uralom alól. A császár reménykedett, hogy megtarthatja a lázongó tartományokat, ezért négy hónapra Milánóba és Velencébe költözött. Természetesen Erzsébet is vele tartott, így újabb vita kezdődött a főhercegnével, hogy gyermekeit is magával vihesse. Végül a kis Zsófia szüleivel tartott, a pár hónapos Gizella pedig Bécsben maradt.
A császári pár itt saját bőrén érezhette az olaszok elutasítását. Mikor a Szent Márk téren a hajótól a székesegyházig sétáltak a kis Zsófiával, a tömeg tüntetően hallgatott. A jelenlévők csakis a legendásan szép és fiatal császárnét kívánták látni. A Milánói Scala-ban tartott előadásra szolgálókat küldtek, a fogadáson pedig az olasz arisztokrácia egyötöde jelent csak meg. Ennél nagyobb sértést el sem követhettek volna uralkodójukkal szemben. 
Néhány héttel később, 1857. május 4-én a császári pár Magyarországra látogatott. Erzsébet ekkor járt először magyar földön. A politikai helyzet itt sem látszott fényesebbnek. Az 1848-as forradalom után eltörölték az ősi magyar alkotmányt, a forradalom résztvevőinek nagy része emigrációba kényszerült, földjeiket lefoglalták. 1849 októberében Haynau tábornok vezetésével kivégezték a 13 aradi vértanút. Ferenc József akkor még csak 19 éves volt, tíz hónapja ült a trónon, mindenki tudta, hogy a vérengzések elsősorban Albrecht katonai kormányzónak és Zsófia főhercegnének köszönhetőek. Zsófia és a magyarok kölcsönösen gyűlölték egymást.
A magyar nép egyedül az ifjú császárnéban reménykedhetett. Tudták, hogy Majláth gróf tanította magyar történelemre, hogy mennyire együtt érzett az elnyomott nemzettel, és persze azt is, hogy Zsófia főhercegnével folyamatos „háborúban” áll. Ez mind a magyarok malmára hajtotta a vizet. 
A császári pár hajóval érkezett Budapestre, és Erzsébetnek sikerült elérnie, hogy mindkét gyermekét magával hozhassa. A főhercegné most még jobban tiltakozott, mert a kis Zsófiát már Bécsben láz és enyhe hasmenés kínozta, de Erzsébet hitt az orvosoknak, akik azt mondták, hogy csak a foga jön a kis hercegnőnek, ez viseli meg annyira.
Kellemes fogadtatásukért mindent megtettek a magyarok. A császárnét egészen elbűvölték a magyar arisztokrata hölgyek, akik semmiben sem hasonlítottak a bécsiekre, sőt, tökéletes ellentéteik voltak. A szimpátiát mindkét részről egyformán érezni lehetett, és Erzsébet már ekkor közbenjárt férjénél a magyarok érdekében. A császár megkönnyítette az emigrációba kényszerültek visszatérését és birtokaik visszaszerzését. Többek között Andrássy Gyula gróf is hazatérhetett Párizsból.
Budai tartózkodásuk alatt Gizella hercegnő megbetegedett, majd mikor jobban lett, Zsófia hercegnő lett rosszabbul. Seeburger doktor megnyugtató véleménye után a császári pár elutazott Debrecenbe, de pár nap múlva kénytelenek voltak visszatérni, mert a kislány nagyon súlyos állapotba került. Erzsébet tizenegy órán keresztül virrasztott haldokló gyermeke mellett. 1857. május 29-én a császár az alábbit táviratozta édesanyjának: „Kicsikénk már az angyalok között van a mennyekben.” Az orvosok utólag tífuszra gyanakodtak.
Gyermeke halála után Erzsébet teljesen megváltozott. Bezárkózott, folyton egyedül akart lenni, és heteken keresztül csak sírt. Magát okolta, amiért ragaszkodott hozzá, hogy magával vigye a beteg gyermeket. A főhercegné imádta a kis Zsófiát, elvesztését ő is nagy traumaként élte meg, így végképp megromlott a kapcsolata menyével.
Erzsébet a tragédia után lemondott Gizella neveléséről, és átadta a gyermeket anyósának, saját magát pedig rossz anyaként könyvelte el. Állapota annyira súlyossá vált, hogy elhívták Ludovikát, aki magával hozta három fiatalabb lányát is, hátha sikerül kicsit felvidítaniuk nővérüket. Úgy tűnt, ekkor a császárné ismét erőre kapott.

Eközben a család életében más változások is történtek. Ferenc József öccse, Miksa főherceg feleségül vette a belga király lányát, Saroltát. A menyasszony az összes elképzelhető erény birtokában volt. Vagyis okos, szép, művelt, és ami a bécsi arisztokrácia számára a legfontosabb, makulátlan családfával rendelkezett. Zsófia megállás nélkül érdemeit hangoztatta Erzsébettel szemben, így nem csoda, hogy a sógornők első pillanattól kezdve ki nem állhatták egymást.

Decemberben kiderült, hogy a császárné ismét gyermeket vár, és Ferenc József jobban kényeztette feleségét, mint valaha. Erzsébetnek az is jót tett, hogy újra hasznosnak érezhette magát, ugyanis közbenjárt nővére, Ilona érdekében a bajor királynál, aki végül engedélyt adott a házasságra, a rangon aluli Thurn und Taxis herceggel. Erzsébet úgy gondolta, ezzel némileg kárpótolta nővérét a császárral meghiúsult házassága miatt.
1858. augusztus 21-én megszületett a várva-várt trónörökös, akit a Habsburg-ház nagy őse után Rudolfnak neveztek. Az udvar és a nép egyaránt ujjongott. Ferenc József a kicsi életének első napján már Aranygyapjas-rendet helyezett a bölcsőjébe, ezzel kötelezve, hogy egy nap mindenképp katona váljék belőle. A szülés minden eddiginél nehezebb volt, ezért Erzsébet nagyon lassan épült fel. Gondjait azzal tetézték, hogy bármennyire könyörgött, nem engedték, hogy maga szoptassa Rudolfot. Nagyon komoly mellgyulladást kapott, heteken keresztül újra és újra belázasodott, étvágytalan és gyenge volt. Az újszülött gyermeket szinte nem is engedték anyja közelébe. Erzsébet ekkor már nem is tiltakozott. Ismét elhívták édesanyját, aki magával hozta Bajorországból Fischer doktort, régi háziorvosát. A pontos diagnózist nem ismerjük, de a feljegyzésekből már ekkor érezhető, hogy a betegség hátterében nagyrészt lelki eredetű okokat sejtettek. Ha valamelyik bajor rokona járt nála látogatóban, egészen erőre kapott, de amint elmentek, újra betegessé vált.

1859 januárjában húga, Mária látogatta meg, akkor már a nápolyi trónörökös menyasszonyaként. Két hetet töltött Bécsben nővérével, majd útnak indult vőlegényéhez. Erzsébet Triesztig kísérte Máriát, ahol legnagyobb meglepetésükre a nápolyiak középkori ceremóniával köszöntötték a leendő királynét. Ezután Erzsébet és bátyjuk, Lajos átadták húgukat a nápolyi kíséretnek. A 17 éves hercegnő teljesen egyedül utazott tovább idegen emberek társaságában, akiknek szinte a nyelvét sem értette. A  politikai helyzet mindannyiukat nyomasztotta,  ráaddásul a vőlegényről már akkor tudni lehetett, hogy szellemileg nem teljesen ép (később kiderült, hogy impotens is).  A testvérek sírva búcsúztak egymástól. Erzsébet látva azt, hogy mi vár imádott húgára, ismét a szomorúságnak adta át magát.
Lajos helyzete sem volt jobb. Ő ugyan szerelemből házasodott, de rangon aluli nőt vett el, Henriette Mendel színésznőt, így le kellett mondania vagyonáról, és szembe kellett néznie a család megvetésével. Egyedül Erzsébet állt mellé, és valódi testvérként üdvözölte sógornőjét.

Itália ismét lázongott, a császár pedig régi eszméit hajszolta ahelyett, hogy szembenézett volna a valósággal. Hibát hibára halmozott. Az arisztokrata hölgyek - köztük a császárné is - katonai kórházat rendeztek be a bécsi szalonokban.
A császárnak a hadszíntérre kellett menni és végrendelkezni. Erzsébet teljesen kiborult. Folytonos sírása gyermekeire is kihatott, főleg a kis Gizellára. Fischer doktornak újra el kellett jönnie. A császárné fogyókúrázott, minden nap órákon át lovagolt, menekült a társaságtól, kötelességeit nem látta el. Folyton bírálták, a pletykák egészen odáig terjedtek, hogy még Viktória királynőhöz is eljutott a hír, hogy az osztrák császárné és húga, a nápolyi királyné dohányoznak.
Ferenc József júniusban átvette a főparancsnokságot csapatai felett. Döntése mindenkit meglepett, sokan támadták, tettét felelőtlen lépésnek tartották. A bírálatok jogosnak bizonyultak. A solferinói ütközet minden eddiginél véresebb volt, és hatalmas katonai veszteséggel járt. Az emberek úgy gondolták, a császár saját becsvágyából, értelmetlenül küldött halálba ezreket. A Hofburgban merényletet is terveztek, de ezt sikerült időben leleplezni.
Magyarországon is forradalmi hangulat uralkodott. Minisztereket váltottak le korrupciós ügyek miatt, Grünne grófot a közvélemény hatására meneszteni kellett. Erzsébetet ez a hír nagyon megrázta, de személyes jó viszonyát a gróffal nem befolyásolta, és továbbra is főlovászmesteri pozícióban maradt.
Ferenc József ezután sem avatta be feleségét semmibe, politikai kérdésekben csak anyjára hallgatott. Erzsébettel úgy viselkedtek, mintha még mindig gyermek lenne, és ez újabb feszültségeket okozott. A császár a két asszony kereszttüzéből menekülve más hölgyek karjaiban keresett megértést és nyugalmat. Mikor ez Erzsébet tudomására jutott, teljesen elveszítette önuralmát. Olyan dolgokba kezdett, amiktől korábban menekült, és az volt a célja, hogy minél jobban megbotránkoztassa az udvart. Bálokat adott a saját lakosztályában, amikre nem hívta meg a fiatal lányok édesanyját, kijátszva ezzel Zsófia jelenlétét. Annyit táncolt, mint még soha. Nem hivatalos bálokon is részt vett, ahonnan reggel tért haza. Viselkedését mélységesen elítélték, míg a császár kihágásait teljesen természetesnek tartották.
Erzsébet sok arisztokrata nővel ellentétben nem a rangért házasodott. Valóban szerette férjét, és hitte, hogy mellette boldog lehet. Nem akart édesanyja sorsára jutni, akit rengeteg megaláztatás ért, mert Miksa herceg folyton nőügyekbe keveredett, és tucatnyi házasságon kívüli gyermeke született.
Erzsébet mélypontra került, és gondjait tetézte, hogy Nápolyból rossz híreket kapott. Húga, Mária Ausztria segítségét kérte Garibaldi seregeivel szemben. Károly Tivadar és Lajos is Bécsbe utazott, hogy a három testvér együtt valamilyen megoldást találjon. Ausztria azonban olyan súlyos helyzetben volt, hogy sem katonai, sem anyagi segítséggel nem szolgálhatott. Erzsébet úgy érezte, férje cserbenhagyta. A köztük dúló hatalmas vita után Erzsébet úgy döntött, Possenhofenbe utazik Gizellával. Csak augusztusban tért vissza Bécsbe, a császár születésnapjára.

<< Vissza                                                                           Tovább >>

Forrás:

Brigitte Hamann: Erzsébet királyné, 1988. (77-139. old.)

Vers: B. Hamann: 74. oldal /Tandori Dezső fordítása/

Az eredeti kép forrása: https://hu.pinterest.com/search/pins/?q=Sisi&rs=typed&term_meta[]=Sisi%7Ctyped

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés