V. Ferdinánd császár 1835 óta súlyos mentális problémákkal küzdött, ezért Ferdinánd felesége Savoyai Mária Anna ígéretet tett a kancellárnak, hogy amint unokaöccse, Ferenc József betölti a tizennyolcadik életévét, ő lesz a birodalom ura.
A meglepő döntés elsősorban Zsófia főhercegnének volt köszönhető, aki férjét Ferenc Károlyt pont olyan alkalmatlannak találta az uralkodásra, mint Ferdinándot. Ferenc Károly nehezen törődött bele, hogy helyette a szinte még gyermek fia legyen a Habsburg Birodalom ura, de végül lemondott fia számára a trónról.
Eközben Magyarországon közel két évtizednyi előkészítő munka után megjelentek a leendő forradalom vezetői: Batthyány Lajos, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Széchenyi István, Szemere Bertalan, Eötvös József. Március 3-án Kossuth Lajos beszédet mondott, és programszerűen fogalmazta meg követeléseiket: független magyar bank felállítását, a honvédelmi rendszer átalakítását, jobbágyfelszabadítást, közteherviselést, népképviseleti parlamentet és magyar független felelős nemzeti kormányt.
A végső lökést a reformoknak 1848. március 15-e adta meg, amikor a pesti radikális ifjúság érvényt szerzett a 12 pontnak. Lefoglalták Landerer nyomdáját és ezrével nyomtatták a 12 pontot és Petőfi Sándor Nemzeti dal című versét. Kiszabadították a börtönből Táncsics Mihályt, akit állítólagos sajtóvétségért tartottak fogva, majd a Nemzeti Színházhoz vonultak, és követelték, hogy a betiltott Bánk Bán adassék elő. A színészek nemzeti színű kokárdával léptek színpadra, elszavalták a Nemzeti dalt, az énekkar pedig elénekelte a Himnuszt és a Szózatot. Ezt követően Pest vármegye alispánja és Pest városának polgármestere is a mozgalom élére állt, így vált a megmozdulás országos jelentőségűvé. Magyarországon kitört a forradalom.
Ezalatt Kossuth a Habsburg vezetőkkel tárgyalt Bécsben, akik miután hírét vették a pesti forradalomnak, meghátráltak és elfogadták a követeléseket. Batthyány Lajost kinevezték miniszterelnöknek és beleegyeztek az önálló magyar kormány megalakulásába. A törvényeket V. Ferdinánd április 11-én szentesítette.
A Magyarországon élő nemzetiségek, köztük leginkább a horvátok és a szerbek zúgolódtak. Ők is szerették volna külön nemzetként elismertetni magukat az ország határain belül, ezért Bécshez fordultak segítségért. Az udvar természetesen támogatta a magyar forradalom ellen irányuló törekvéseket, és 1848 nyarán elérkezettnek látta az időt, hogy visszaállítsa teljhatalmát Magyarországon. Kiadtak egy iratot, ami arról szólt, hogy ha nem vonják vissza az áprilisi törvényeket, katonai támadásra számíthatnak. Válaszul elkezdték szervezni a magyar honvédsereget, majd megkezdődtek a harcok.
Ferenc József augusztus 18-án tizennyolc éves lett, így elérkezett az idő a trónra emeléséhez. Az előkészületek befejeztével, a szertartásra december 2-án, az olmützi érseki palotában került sor. Az ifjú örökös térdre borult nagybátyja előtt, aki ezek után megáldotta, és a következőt mondta: „Légy jó, szívesen történt.”
A birodalom népei, és elsősorban a magyarok egyáltalán nem értettek egyet Ferdinánddal. Ráadásul az uralkodóváltás ebben a formában teljesen jogtalan volt. Egy Habsburg uralkodót életében semmilyen indokkal nem lehetett volna leváltani, és főleg nem Magyarország beleegyezése nélkül. Az uralkodó kilétét azonban nem a jog, hanem az erőviszonyok döntötték el.
Miután az udvar belátta, hogy egyedül nem képes úrrá lenni a hadi helyzeten, a császár I. Miklós cár segítségét kérte. Az orosz hadsereg túlerejével szemben a mindenre elszánt magyar honvédsereg helyzete kilátástalannak tűnt. 1849. augusztus 13-án Görgei tábornok Világosnál letette a fegyvert, és ezt követte a többi a sereg is.
A hír hallatára az éppen Ischl-be tartó Ferenc József azonnal visszatért Bécsbe, és a minisztertanács ülésén határozat született a magyar szabadságharc résztvevőinek felelősségre vonásáról és bíróság elé állításukról. Haynau főparancsnok szabad kezet kapott. Felállította a haditörvényszéket és több száz tisztet és polgári személyt ítélt halálra. Október 6-án kivégezték a tizenhárom aradi vértanút és Batthyány Lajos első magyar miniszterelnököt. Haynau azt gondolta, ezzel megtörheti a magyarokat.
Mennyiben volt felelős az ifjú császár a véres megtorlásért?
Metternich kancellár és Radetzky tábornagy minden kétséget kizáróan meggyőzte Ferenc Józsefet a lázadókkal szembeni kegyetlenség fontosságáról. Éppen ezért a minisztertanács határozata ellenére az uralkodó nem kért tájékoztatást a tervezett kivégzésekről, hanem arra utasította Haynaut, hogy az ítéletek végrehajtását csak utólag terjessze fel. Uralkodóként hitte, hogy tette jogos és elkerülhetetlen.
A történészek szerint később sem tett utalást arra vonatkozóan, hogy ezeket az utasításokat megbánta volna.
Erzsébet királyné – akkor még csak császárné – 1866-ban hallott először részletesen a magyarországi eseményekről. Felkérte Falk Miksa újságírót, hogy tanítsa magyar nyelvre és történelemre, Falk pedig Erzsébet kérésére több korábban betiltott művet is beszerzett a császárnénak, köztük Horváth Mihály püspök Magyarország függetlenségi harczának története című könyvét. Nem sokkal később találkozóra is sor került, ahol a püspök előadást tartott a császárnénak az 1848-as eseményekről. Erzsébet nagyon gyorsan a magyar ügy mellé állt, és egy beszélgetés során a következőt mondta Horváth Mihály püspöknek: „Higgye el, hogy ha hatalmunkban állna, a férjem és én volnánk az elsők, akik Batthyány Lajost és az aradi vértanúkat életre keltenők.”
Hogy ezek a gondolatok valójában csak Erzsébettől származtak, vagy közel két évtized múltával a császár is így gondolta, már sosem tudjuk meg.
A magyar nemzet idővel ugyan megbékélt későbbi királyával, de soha nem felejtette el a véres megtorlást és az „aradi tizenhármat”.
Szabó Margit: Nemzetének őrangyala volt - Ferenczy Ida emlékezete, Őfelsége Bt., 2003. Litográfia: 18. old.
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
