Rudolf a trónörökös
~ sisiweb ~ 2021.06.15. 17:10
"Százegy ágyúlövést! – ez a lakonikus parancs érkezett távirati úton… az uralkodó főszárnysegédéhez, ki azt az ország minden nagyobb helységébe továbbította. S midőn másnap reggel az ágyúk, és ilyenek hiányában a mozsarak kezdettek megszólalni, mindenki kíváncsian számlálgatta az egyes lövéseket, a huszonegyedik lövés után az egyik hallgatónak a szíve megszűnt verni, a másiké még inkább gyorsította kalapácsolását. Bumm! – hangzott a huszonkettedik lövés, mire az ország minden népének nyelvén, túlharsogva a következő ágyúdurranásokat és hasítva a föllegeket vagy a kék eget, szívből fakadó éljenek zúgták körül a Mennybeli trónját, mindennemű áldást esdve le az újonnan született trónörökösre.”2
Másnap a császár a következőt parancsolta:
„Azt akarom, hogy az Isten kegyelméből nekem ajándékozott fiam mindjárt beléptekor ezen világba, az én derék hadseregemhez tartozzék, miért is őt a 19. számú sor-gyalogezredemnek, mely ezentúl a „Koronaherceg” nevet viselendi, tulajdonosává nevezem ki.
Kelt Laxenburgban, 1858. aug. 22-én
Ferenc József”3
Habsburgnak születni, kiváltképp trónörökösnek, nem mást jelentett, mint végzetet. Egy előre megtervezett életet. Rudolfot katonának szánták, apja halála után pedig a birodalom császárának és eszerint is nevelték.
Édesanyja, Erzsébet császárné első gyermeke, Zsófia halála után teljesen összetört és rossz anyának könyvelte el magát, ezért feladta a harcot, és második kislánya, Gizella nevelését átengedte anyósának, Zsófia főhercegnének. Mikor 1858. augusztus 21-én a várva várt trónörökös megszületett, már nem is tiltakozott. Pontosan tudta, hogy a reménybeli uralkodó nevelését nem bíznák rá. Így Rudolf is azonnal nagyanyja felügyelete alá került.
Hamar kiderült, hogy a gyermek rendkívüli intelligenciával rendelkezik. Öt évesen már négy nyelven beszélt (magyar, német, francia, cseh) és élénk fantáziával bírt, ami egy trónörökös esetében inkább negatívumnak számított. Úgy gondolták, vissza kell fogni szellemi nevelését, és inkább a testét kell erősíteni. Nagyon vékony, beteges kisfiú volt, de Ferenc József mindenképp katonát akart nevelni fiából.
Hat éves korában teljesen elválasztották imádott nővérétől, Gizellától, és saját háztartást kapott. Nevelését Leopold Gondrecourt gróf vette át, aki követve a császár parancsát, és kemény - már-már szadista módszerekkel - végkimerülésig hajszolta a törékeny herceget. Egy év elteltével Rudolf nagyon rossz állapotba került, amit Joseph Latour von Thurmburg pontosan látott, és megelőzve egy nagyobb tragédiát, a császárnéhoz fordult segítségért. Erzsébet tudta, hogy fia élete a tét, így senki nem állíthatta meg, még anyósa sem, aki végig Gondrecourt pártján állt.
A császárné szabályos ultimátumot intézett a császárhoz: „Azt kívánom, hogy korlátlan hatalmam legyen minden, a gyermekeket illető dologban, környezetük kiválasztásában, tartózkodási helyük meghatározásában, nevelésük irányításában, egyszóval mindent én és csakis én határozhassak meg nagykorúságuk pillanatáig. Kívánom továbbá, hogy személyes ügyeimet illetőn, többek között udvartartásom kiválasztására, tartózkodási helyemre és a házon belüli ügyekkel kapcsolatos intézkedések megtételére a jog csakis az én számomra tartassék fenn. Erzsébet, Ischl, 1865. augusztus 27.” 4
Egyértelművé tette, hogy amennyiben férje nem enged kérésének, elhagyja őt. Ferenc József engedett.
Rudolf új nevelője Latour ezredes lett, akit a trónörökös nagyon hamar megkedvelt. Widerhofer doktor segítségével gyorsan helyrejött, valósággal kivirult; egészségügyi problémái megszűntek. Erzsébet ragaszkodott hozzá, hogy tanárai nagy szaktudásúak legyenek, és lehetőleg polgári származásúak és liberálisok. Ez akkoriban felért egy forradalommal. A bécsi udvarban folyamatos támadások érték Latourt és nevelési elveit, de a császárné mindvégig kitartott mellette, Rudolf pedig egész életében hálás volt anyjának, amiért megmentette őt.
Attól kezdve, hogy Zsófia főhercegné fiatal éveiben megfosztotta Erzsébetet igazi anyai szerepétől, kapcsolata két idősebb gyermekével hűvössé vált, később pedig már nem is tudott közeledni feléjük. Rudolf ennek ellenére imádta anyját, és mindig örült, ha egy-egy utazásáról hazatért. De nem anyaként tekintett rá, inkább valami „mesebeli tündért” látott maga előtt, aki teljesen elbűvölte. Sosem felejtette el, hogy gyermekkorában Erzsébet a szó szoros értelmében megmentette életét a szadista nevelő, Gondrecourt kezeitől. Az új nevelő, Latour gróf igazi pótapja lett, és ő ismertette meg azokkal a liberális eszmékkel, melyeket anyja is támogatott, és amik később szembefordították apjával és az udvarral. Ráadásul Rudolf külsőre is nagyon hasonlított Erzsébetre, ami egyáltalán nem számított előnynek az ellenséges bécsi közegben. Mindemellett igen erősen hatott rá édesanyja magyar-kötődése, ami a főhercegre is átragadt, és Andrássy Gyula lett a politikai eszményképe.
1868-ban megszületett Mária Valéria, aki végre Erzsébet saját gyermeke lehetett, senki nem szólt bele a nevelésébe. A királyné féltő aggodalommal vette körül, és olyan bensőséges kapcsolat alakult ki közöttük, amit Gizella és Rudolf soha nem tapasztalhattak meg. Idősebb lányával, évek múltán talán még lett volna mód javítani a helyzeten, de egy koronahercegnek szigorú előírások szerint teltek a napjai, nem utazgathatott keresztül-kasul a világban anyja kedvére. Erzsébet viszont nem bírt egy helyben maradni. Gizella pár év múlva férjhez ment, saját családja lett, és jobb híján beletörődött, hogy anyja egész életében távolságtartóan viselkedett vele. Rudolf ezzel szemben mindvégig féltékeny maradt Valériára, nem egyszer barátságtalanul bánt húgával, amivel csak feszültséget generált anyja és közte.
Felnőtt korukban szinte csak a családi ünnepek alkalmával találkoztak, ahol folyton hemzsegtek körülöttük az udvarhölgyek, bizalmas beszélgetésre nem igen volt lehetőség. De még ha adódott is néha ilyen alkalom, nem tudtak mit mondani egymásnak. Idegenekként jöttek össze karácsonykor vagy születésnapokon, és akkor is az előírásoknak megfelelően viselkedtek. Rudolf teljesen magára maradt, szülei nem is sejtették, milyen gondokkal küzd.
A családi légkör még inkább megromlott, mikor Rudolf feleségül vette Stefániát. Erzsébet ki nem állhatta menyét, egyedül annak örült, hogy az ifjú feleség nem zárkózik el a reprezentációtól, így egyszerűen rábízta azokat a feladatokat, amiket neki kellett volna elvégezni. Stefánia nem titkolta, mennyire elítéli Erzsébetet, amiért nem hajlandó teljesíteni azokat a kötelezettségeket, amelyek császárnéi pozíciójával járnak. Így hát anyós és meny között kezdetektől fagyos légkör uralkodott. Ferenc József sem igyekezett közelebb kerülni sem fiához, sem Stefániához. Rudolf segélykiáltásai teljesen szembetűnőek voltak, mégsem látták azok az emberek, akiknek leginkább szóltak. A főherceg szándékosan utánozta anyját; ugyanazokat szerette, amiket ő, ugyanazokat ítélte el, mint ő. Erzsébet példáját követve nagytestű kutyákkal vette körül magát, és hagyta, hogy mindenhová kövessék. Annyira erősen kötődött az állatokhoz, hogy ornitológus szakra készült, de Ferenc József erről hallani sem akart. Akkoriban elképzelhetetlennek és rangon alulinak számított, hogy egy uralkodócsalád tagja egyetemi tanulmányokat folytasson. Csak egy dolog számított, hogy fiából tökéletes katona váljék. Minden egyéb érdeklődését ugyanolyan „fellegjárásnak” tartotta, mint Erzsébet esetében. Csak míg felesége „szeszélyeinek” engedett, egy trónörökösnek nem engedhette meg ugyanezt. Rudolf így arra kényszerült, hogy autodidakta módon tanuljon, de még így is több eredményt ért el tudományos munkáival, mint katonaként. Politikai cikkeket is írt a Neues Wiener Tagblatt-ba, természetesen álnéven, amelynek Moriz Szeps volt a főszerkesztője. Ugyanúgy gyűlölte az arisztokráciát, mint édesanyja, szembefordult a katolikus egyházzal, és a köztársaságot tartotta a legelfogadottabb államformának. Anya és fia szinte minden lényeges dologról egyformán gondolkodtak, de Erzsébet erről semmit nem tudott.
Miután 1879-ben Andrássy kényszerből lemondott külügyminiszteri tisztségéről, a következőt írta Rudolf: „Ausztria soha nem volt olyan erős és boldog, soha nem volt még olyan tekintélyes, mint azokban az esztendőkben, amikor Andrássy irányította a politikát; és ennek a nagyszerű embernek mégis buknia kellett, mert megfoghatatlan és láthatatlan ellenség ellen nem lehet harcolni.”5
1886-tól Stefánia és Rudolf házassága válságba került, erről mindenki tudott, kivéve a szüleit. Amikor Erzsébet tudomást szerzett a dologról, úgy döntött nem avatkozik bele, mert csak arra bírt gondolni, mennyit ártott az ő házasságának, hogy anyósa folyton beleszólt mindenbe.
Egy évvel később Rudolf súlyos állapotba került, hivatalosan hólyaghurutja és reumája volt, de valószínű, hogy a valóságban gonorrhea (nemi betegség) kínozta. A császári párnak senki nem merte elmondani, mennyire kicsapongó életet él a fiuk.
Valéria mindeközben eladósorba került, és Erzsébet nagyon igyekezett megfelelő férjet találni lányának. Mindketten ellenezték a pusztán dinasztikus házasságot, és nem is kellett sokáig várni, Valéria valóban szerelmes lett. Választása Ferenc Szalvátor főhercegre esett, aki a család toscanai ágából származott. Ferenc József kezdetben ellenezte a kapcsolatot, mondván, túl közeli rokonok, de miután látta, hogy felesége maximálisan Valéria mellett áll, hamar áldását adta. Rudolf egyáltalán nem szimpatizált húga választottjával, és ezt nem is titkolta. Erzsébet és Valéria egyaránt tartottak attól, mi lesz, ha egyszer Rudolf lesz a császár. Fogalmuk sem volt róla, hogy Rudolfot ez sokkal kevésbé érdekelte, mint ahogy ők azt gondolták, és akkoriban egészen más dolgok nyomasztották. Egyre többször beszélt a halálról, főleg Festetics Máriával (Erzsébet udvarhölgyével), de a grófnőt tapintatossága megakadályozta, hogy anyjának akár csak megemlítse ezt.
Amikor 1889. január 30-án Rudolfot és szeretőjét, Vetsera Máriát holtan találták a mayerlingi vadászkastélyban, a család teljesen értetlenül állt a történtek előtt.
A hivatalos álláspont szerint Rudolf és Vetsera Mária (Mary – ahogy mindenki szólította) kettős öngyilkosságot követtek el, mégpedig úgy, hogy egy pisztollyal halántékon lőtték magukat. (Ami tulajdonképpen téves megfogalmazás, hiszen arra utal, hogy Rudolf először lelőtte Maryt, majd önmagával is végzett. Ebben az esetben csak Rudolf lett öngyilkos, Mary nem önkezével vetett véget életének.) A Habsburg család a mai napig tartja magát ehhez az állításhoz, ám már a kortársak között is rengetegen akadtak, akik nem hittek a kettős szerelmi öngyilkosságban. Túl sok olyan információ szivárgott ki, ami kételyeket keltett az emberekben már akkor is, manapság pedig még inkább. Ferenc József gondoskodott róla, hogy minden nyomot eltüntessenek. Ha létezik is olyan dokumentum, ami minden kétséget kizáróan bizonyítja, mi történt a trónörökössel, ez idáig nem került nyilvánosságra.
Tovább a mayerlingi tragédiára...
Középen a kicsi Rudolf, balra Erzsébet, jobbra Gizella Rudolf Ferenc Józseffel és Gizellával
(Erzsébet mögött Welden bárónő, a gyerekek nevelőnője)
Rudolf imádott nővérével, Gizellával A gyermek Rudolf
A fiatal trónörökös A felnőtt Rudolf
Stefánia és Rudolf Stefánia egyetlen gyermekükkel, Erzsivel
Rudolf lánya, Erzsi A felnőtt Erzsi
Forrás:
Bart István: A boldogtalan sorsú Rudolf trónörökös, Európa 2017. (73-85. old.; 107-187. old.)
Brigitte Hamann: Erzsébet királyné, Bp. 1988. (140-180. old.; 493-596. old.)
Képek forrása:
https://hu.pinterest.com/search/pins/q=Kornprinz%20Rudolf&rs=typed&term_meta[]=Kornprinz%7Ctyped&term_meta[]=Rudolf%7Ctyped
2 Bart (Simon Péter: Király és Haza című krónikájában), 73. old.
3 Bart, 74. old.
4 Hamann, 175-176. old.
5 Hamann, 525. old.
|