Erzsébet királyné - Sisi
Erzsébet királyné/Sisi
 
Sisiweb logókép

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Koronázási ruhában
 
A királyi család képekben
 
Biográfiák
 
Magyarok a királyné szolgálatában
 
Életrajzi linkek
 
 
Sisiből Erzsébet - a királyné részletes életrajza - új!
Sisiből Erzsébet - a királyné részletes életrajza - új! : A fekete sirály

A fekete sirály

~ sisiweb ~  2017.11.19. 08:02

 

„Duzzad vásznunk egyre telten,
S mintha szárnyam nőne már,
Sirályokkal egy seregben
Boldog lelkem messze száll.

Felröpülve fellegekbe,
Majd lecsapva hirtelen,
Tengervízben halra lelve,
Hullám hátán elnyelem.

Frissen gyöngyöz itt a tajték,
S mint a jó bor, fejbe száll!
Nem kell többé földi hajlék:
Hadd legyek szabad sirály!"

/Erzsébet: A "Lizzy" fedélzetén - részlet/

 


 

Erzsébet, miután végleg eldöntötte, hogy hátralévő életét a költészetnek, a görög kultúra tanulmányozásának és az utazgatásnak szenteli, indulás előtt két emberről még mindenképp szeretett volna gondoskodni: férjéről, Ferenc Józsefről, és imádott lányáról, Valériáról. Eltökélte, hogy keres egy társat Ferenc Józsefnek, aki pótolja őt, vigaszt nyújt neki, és gyengédséggel halmozza el az ő távollétei alatt.
Hosszas mérlegelés után a választás Katharina Schratt színésznőre esett, aki szemmel láthatóan tetszett Ferenc Józsefnek. Megbízott egy Angeli nevű festőt, hogy készítsen egy portrét Katharináról, és megszervezte Ferenc József és a színésznő találkozóját egy műteremben, ahová természetesen ő maga is elkísérte, így egyáltalán nem volt kínos a megismerkedés.
Katharina Schratt a huszadik életévében járt, amikor a császár 1873 decemberében először látta a Makrancos hölgy című darabban, ahol Katát játszotta, azon a díszelőadáson, amit Ferenc József uralkodásának huszonötödik évfordulójára rendeztek. Katharinát ezután Szentpétervárra szerződtették, és tíz évig nem találkoztak. A színésznő 1879-ben egy magyar földbirtokos, Kiss Miklós felesége lett, akitől egy fia is született, Antal. Házasságában nem érezte magát boldognak, a férj folyamatosan adósságokkal küszködött, így Katharina külön költözött, de nem váltak el. 1883-ban szerződtették a Császári és Királyi Udvari Színházhoz, és már a bemutatkozásakor hatalmas sikert aratott.
Két évvel később Kremsierben csúcstalálkozót tartottak a cári és a császári párnak, melyre négy színésznőt hívtak, köztük Katharinát is. A protokoll ellenére úgy döntöttek, a színészeket is meghívják a vacsorára. Erzsébet ekkor beszélt először a színésznővel, és ezen az estén vált nyilvánvalóvá számára, hogy Ferenc József beleszeretett Katharinába. Féltékenységet nem mutatott, inkább támogatta kettejük barátságát.
Ferenc József bátortalanul udvarolt, és minden semmiségért bocsánatot kért, Katharina viszont jól értett a férfiak nyelvén, és nagyon gyorsan rájött, mire van szüksége a császárnak: „tiszteletre, de a legcsekélyebb elfogultság nélkül”
39Katharina elegáns szalonjában a reggeli mellett egyszerű, hétköznapi dolgokról beszélgettek. Nem volt költészet és álomvilág, csak melegség és megértés, ami igazi örömet szerzett az idősödő császárnak.
A nyár folyamán a császári pár többször is meglátogatta a színésznőt, így Katharina hivatalosan a „császárné barátnője”
40 lett. Hamarosan a legszűkebb családi körben is részt vehetett a vacsorákon a Hofburgban. Ezzel újabb támadási felületet biztosítottak az arisztokráciának, hisz ki látott már olyat, hogy egy színésznő üljön a Habsburgok asztalánál! Valéria hamar rájött, hogy miről is szólnak valójában ezek a közös étkezések, és nagyon rosszul viselte, hogy anyja támogatja ezt a kapcsolatot. A szigorúan vallásos főhercegnő egyáltalán nem örült, hogy Erzsébet hivatalos helyekre is Katharinával megy, csak azért, hogy megőrizzék a látszatot, és látogatásai teljesen ártatlannak tűnjenek. (Nincs feljegyzés arra vonatkozóan, hogy ez a kapcsolat valóban „viszony” volt-e.)
Elképzelhetjük, mit érzett Valéria, mikor 1890-ben édesanyja arra kérte, ha ő meghal, beszélje rá apját, hogy vegye feleségül Katharina Schrattot. (Kívánsága nem teljesült, Erzsébet halála után a császár és a színésznő eltávolodtak egymástól. Ferenc József utolsó éveiben már csak nagyon ritkán találkoztak, de a császár bőkezűen gondoskodott szeretett „barátnéjáról” élete hátralevő részére.)

Miközben Erzsébet minden gondolatát az kötötte le, hogy jó férjet találjon Valériának, teljesen megfeledkezett két másik gyermekéről, Gizelláról és Rudolfról.
Attól kezdve, hogy Zsófia főhercegnő fiatal éveiben megfosztotta igazi anyai szerepétől, kapcsolata két idősebb gyermekével hűvössé vált, később pedig már nem is tudott közeledni feléjük. Rudolf ennek ellenére imádta anyját, és mindig örült, ha egy-egy utazásáról hazatért. De nem anyaként tekintett rá, inkább valami „mesebeli tündért”
41 látott maga előtt, aki teljesen elbűvölte. Sosem felejtette el, hogy gyermekkorában Erzsébet a szó szoros értelmében megmentette életét a szadista nevelő, Gondrecourt kezeitől. Az új nevelő, Latour gróf igazi pótapja lett, és ő ismertette meg azokkal a liberális eszmékkel, melyeket anyja is támogatott, és amik később szembefordították apjával és az udvarral. Ráadásul Rudolf külsőre is nagyon hasonlított Erzsébetre, ami egyáltalán nem számított előnynek az ellenséges bécsi közegben. Mindemellett igen erősen hatott rá édesanyja magyar-kötődése, ami a főhercegre is átragadt, és Andrássy Gyula lett a politikai eszményképe.
1868-ban megszületett Mária Valéria, aki végre Erzsébet saját gyermeke lehetett, senki nem szólt bele a nevelésébe. A királyné féltő aggodalommal vette körül, és olyan bensőséges kapcsolat alakult ki közöttük, amit Gizella és Rudolf soha nem tapasztalhattak meg. ­Idősebb lányával, évek múltán talán még lett volna mód javítani a helyzeten, de egy koronahercegnek szigorú előírások szerint teltek a napjai, nem utazgathatott keresztül-kasul a világban anyja kedvére. Erzsébet viszont nem bírt egy helyben maradni. Gizella pár év múlva férjhez ment, saját családja lett, és jobb híján beletörődött, hogy anyja egész életében távolságtartóan viselkedett vele. Rudolf ezzel szemben mindvégig féltékeny maradt Valériára, nem egyszer barátságtalanul bánt húgával, amivel csak feszültséget generált anyja és közte.
Felnőttkorukban szinte csak a családi ünnepek alkalmával találkoztak, ahol folyton hemzsegtek körülöttük az udvarhölgyek, bizalmas beszélgetésre nem igen volt lehetőség. De még ha adódott is néha ilyen alkalom, nem tudtak mit mondani egymásnak. Idegenekként jöttek össze karácsonykor vagy születésnapokon, és akkor is az előírásoknak megfelelően viselkedtek. Rudolf teljesen magára maradt, szülei nem is sejtették, milyen gondokkal küzd.
A családi légkör még inkább megromlott, mikor Rudolf feleségül vette Stefániát. Erzsébet ki nem állhatta menyét, egyedül annak örült, hogy az ifjú feleség nem zárkózik el a reprezentációtól, így egyszerűen rábízta azokat a feladatokat, amiket neki kellett volna elvégezni. Stefánia nem titkolta, mennyire elítéli Erzsébetet, amiért nem hajlandó teljesíteni azokat a kötelezettségeket, amelyek császárnéi pozíciójával járnak. Így hát anyós és meny között kezdetektől fagyos légkör uralkodott. Ferenc József sem igyekezett közelebb kerülni sem fiához, sem Stefániához. Rudolf segélykiáltásai teljesen szembetűnőek voltak, mégsem látták azok az emberek, akiknek leginkább szóltak. A főherceg szándékosan utánozta anyját; ugyanazokat szerette, amiket ő, ugyanazokat ítélte el, mint ő. Erzsébet példáját követve nagytestű kutyákkal vette körül magát, és hagyta, hogy mindenhová kövessék. Annyira erősen kötődött az állatokhoz, hogy ornitológus szakra készült, de Ferenc József erről hallani sem akart. Akkoriban elképzelhetetlennek és rangon alulinak számított, hogy egy uralkodócsalád tagja egyetemi tanulmányokat folytasson. Ezzel szemben tökéletes katonát akart nevelni fiából. Minden egyéb érdeklődését ugyanolyan „fellegjárásnak”
42 tartotta, mint Erzsébet esetében. Csak míg felesége „szeszélyeinek” engedett, egy trónörökösnek nem engedhette meg ugyanezt.
Rudolf így arra kényszerült, hogy autodidakta módon tanuljon, de még így is több eredményt ért el tudományos munkáival, mint katonaként. Politikai cikkeket is írt a Neues Wiener Tagblatt-ba, természetesen álnéven, amelynek Moriz Szeps volt a főszerkesztője. Ugyanúgy gyűlölte az arisztokráciát, mint édesanyja, szembefordult a katolikus egyházzal, és a köztársaságot tartotta a legelfogadottabb államformának. Anya és fia szinte minden lényeges dologról egyformán gondolkodtak, de Erzsébet erről semmit nem tudott.
Miután 1879-ben Andrássy kényszerből lemondott külügyminiszteri tisztségéről, a következőt írta Rudolf: „Ausztria soha nem volt olyan erős és boldog, soha nem volt még olyan tekintélyes, mint azokban az esztendőkben, amikor Andrássy irányította a politikát; és ennek a nagyszerű embernek mégis buknia kellett, mert megfoghatatlan és láthatatlan ellenség ellen nem lehet harcolni.”
43
Andrássy mindent megtett, hogy visszaszerezze pozícióját utódjától, Kálnoky gróftól, de hiába.

1886-tól Stefánia és Rudolf házassága válságba került, erről mindenki tudott, kivéve a szüleit. Amikor Erzsébet tudomást szerzett a dologról, úgy döntött nem avatkozik bele, mert csak arra bírt gondolni, mennyit ártott az ő házasságának, hogy anyósa folyton beleszólt mindenbe.
Egy évvel később Rudolf súlyos állapotba került, hivatalosan hólyaghurutja és reumája volt, de valószínű, hogy a valóságban gonorrhea (nemi betegség) kínozta. A császári párnak senki nem merte elmondani, mennyire kicsapongó életet él a fiuk.

Valéria mindeközben eladósorba került, és Erzsébet nagyon igyekezett megfelelő férjet találni lányának. Mindketten ellenezték a pusztán dinasztikus házasságot, és nem is kellett sokáig várni, Valéria valóban szerelmes lett. Választása Ferenc Szalvátor főhercegre esett, aki a család toscanai ágából származott. Ferenc József kezdetben ellenezte a kapcsolatot, mondván, túl közeli rokonok, de miután látta, hogy felesége maximálisan Valéria mellett áll, hamar áldását adta. Rudolf egyáltalán nem szimpatizált húga választottjával, és ezt nem is titkolta. Erzsébet és Valéria egyaránt tartottak attól, mi lesz, ha egyszer Rudolf lesz a császár. Fogalmuk sem volt róla, hogy Rudolfot ez sokkal kevésbé érdekelte, mint ahogy ők azt gondolták, és akkoriban egészen más dolgok nyomasztották. Egyre többször beszélt a halálról, főleg Festetics Máriával, de a grófnőt tapintatossága megakadályozta, hogy anyjának akár csak megemlítse ezt.
Amikor 1889. január 30-án Rudolfot és szeretőjét, Vetsera Máriát holtan találták a mayerlingi vadászkastélyban, a család teljesen értetlenül állt a történtek előtt. Erzsébet éppen görögül tanult, mikor Hoyos gróf megérkezett a szörnyű hírrel. A császárné maga ment a császárhoz, és közölte vele egyetlen fia halálát, majd bevezette Katharina Schratt-ot, mert tudta, hogy ezekben a nehéz percekben csak ő tud vigaszt nyújtani lesújtott férjének. Ezután értesítette Valériát, majd Stefániáért ment. Az első hírek mérgezésről szóltak, csak másnap tudták meg, hogy valójában mi történt. Mindkettőjük halántékát szétroncsolta egy golyó. (A hivatalos álláspont szerint kettős öngyilkosságot követtek el, de olyan sok a megválaszolatlan kérdés, hogy sokan a mai napig 
kételkednek benne, hogy önkezűleg vetettek véget életüknek.)

A császári család minden tagját lesújtotta a hír. A császárné fájdalmát még azzal is tetézték, hogy Rudolf tettét pillanatnyi elmezavarnak könyvelték el, máskülönben öngyilkosság esetén nem részesülhetett volna egyházi temetésben. Erzsébet magát okolta, hogy ő fertőzte meg fiát a Wittelsbach-ok elmeháborodott vérével.
Rudolf halála után Erzsébet nagyon összeveszett bajor rokonaival, mert kiderült, hogy a sok évig pátyolgatott unokahúga, Marie Larisch közvetített Rudolf és Vetsera Mária között. A grófnőt végérvényesen elzavarták az udvartól, hiába akarta tisztázni a helyzetet, többé nem fogadták.
Andrássy gróf betegsége ellenére ebben az időszakban is mindvégig királynéja mellett állt, és megpróbálta kideríteni, mi vezethetett közvetlenül a tragédiához, de senki nem tudott pontos információval szolgálni.
Erzsébet ezután ismét a holtak szellemeivel társalgott, és a Kapucinusok kriptájába ment, hogy Rudolffal is beszéljen, hátha megtudja mi történt pontosan azon az éjjelen. Ez persze nem maradt titokban, így ismét pusmoghattak a császárnéról.

Erzsébet idegállapota egyre rosszabb lett, és pont ezekben a válságos időkben érkezett egy újabb lesújtó hír: 1890 februárjában igaz barátja, Andrássy Gyula gróf is eltávozott. Három nappal később nővére, Ilona halálos ágyához hívták. Ennyi tragédiát Erzsébet már nem bírt feldolgozni, saját halálát kívánta, amivel megrémítette környezetét. Hivatalos levelet intézett minden külföldi osztrák képviselethez, amiben arra kérte őket, a jövőben tekintsenek el minden név- és születésnapi jókívánságtól.
Az összes színes ruháját és kiegészítőjét lányainak adta, csak a feketéket tartotta meg, és többé nem volt hajlandó mást viselni. Kétszer tett csak kivételt: Valéria esküvőjén, és később Ella nevű unokájának keresztelőjén.
Erzsébet még Valéria esküvőjének sem tudott örülni. Megtiltottak mindenféle ceremóniát, csak egy csendes misét tartottak szűk családi körben. Valéria ennek ellenére ragyogott a boldogságtól, hiszen ő volt az egyetlen gyermek a családban, aki igazi szerelmi házasságot kötött. Anyja, fogadalmához hűen, kedvenc lánya életébe sem szólt bele, sőt Valéria anyósának is megtiltotta, hogy a mézeshetek alatt zavarni merje a fiatal házasokat. Ritkán látogatta meg imádott lányát, és akkor is csak rövid időt töltött velük. Mint mondta „a sirály nem illik a fecskefészekbe, és nem való neki a nyugodt, boldog családi élet”
44.

Most jött el az az idő, amiről Erzsébet oly sokáig álmodott: „Ha egyszer nem lesznek kötelezettségeim Mária Valériával szemben, s látom, hogy sínen van az élete, boldog feleség, sok gyermekkel, amit az én kedvesem mindig is szeretett volna, akkor leszek én szabad, és akkor kezdődik az én sirályrepülésem. (…) Be akarom járni az egész világot. Ahasvérus hozzám képest otthon ülőnek számít majd. Át akarom szelni a tengereket, mint valami női bolygó hollandi, míg egyszer el nem süllyedek, és el nem tűnök.”45
Mindenkit elvesztett, aki valaha számított. Valéria férjhez ment, ami számára igazi tragédiát jelentett, Andrássy gróf halott volt, és egyetlen fia halálát sem tudta feldolgozni. Férje boldogan élt Katharina Schratt-tal, ő pedig átadta magát a magánynak. Nehezen viselte, hogy túl az ötvenen már szépsége is megkopott: „Amint érzem, hogy öregszem, teljesen visszavonulok majd a világtól. Nincs annál szörnyűbb, mint ha az ember fokozatosan múmiává válik, és mégsem akar elbúcsúzni az ifjúságtól, s mint valami kifestett lárva szaladgál – pfuj! Lehet, hogy később mindig elfátyolozom majd magam, és még a legközvetlenebb környezetem sem pillanthatja meg többé az arcomat.”46
Így is tett. Többé sem festők, sem fotográfusok nem közelíthették meg, és állandó útitársa lett a legyezője és az ernyője. Bécsbe most már valóban csak vendégként érkezett pár napra, az év többi részét céltalan utazgatással töltötte.
Utoljára 1893-ban jelent meg hivatalosan egy udvari bálon. Az elkövetkező időszak nagy fejtörést okozott az arisztokráciának, ugyanis az a szokás járta, hogy a fiatal lányokat bemutatták a császárnénak, mielőtt bevezették a társaságba. Nagy felháborodást keltett, mikor Erzsébet tudtukra adta, hogy többé nem vesz részt ezeken az eseményeken. Nem volt mit tenni, találni kellett valakit, aki hivatalos alkalmakon helyettesíti a császárnét. Stefániát, Rudolf özvegyét egyáltalán nem szerették, így a választás Ferenc József sógornőjére, a szép és kedves Mária Terézia főhercegnére esett. Ezután Erzsébettel már egyáltalán nem számoltak, helyét az udvarban még életében elfoglalták.
Hosszú hajóutak következtek, embert próbáló körülmények között, amelyek igencsak megviselték az udvarhölgyeket. Erzsébet mit sem törődve az időjárással esőben, viharban is nekiindult, hánykolódott a tengeren, vagy épp hosszú gyalogtúrát tett, aminek során tetőtől talpig átáztak. Egyszer még a székéhez is odakötöztette magát a hajó fedélzetén, miközben tombolt a vihar, mert azt akarta érezni, mint Odüsszeusz, aki imádta a hatalmas hullámokat. Élete folyamatos menekülés volt, de akkoriban már nem másoktól, hanem saját maga elől akart elrejtőzni. Ferenczy Ida egészségi állapota miatt nem vehetett részt ezeken az utazásokon, és a kilencvenes évekre Festetics Mária is elég beteges lett, így a fárasztó szolgálatot egy sokkal fiatalabb, sportos alkatú udvarhölgy, Sztáray Irma grófnő vette át. Erzsébetnek hátralévő életében Sztáray grófnő lett az állandó útitársa.
A valódi időskori arcát nem ismerhetjük Erzsébetnek, de a leírások alapján utolsó éveiben eléggé megváltozott. Egészségi állapota igen megromlott, és az állandó koplalás sem tett jót szervezetének. Egy Viktor Eisenmenger nevű orvos csodálkozva állapította meg, hogy ízületi tájékon fejlett bőrduzzanatok találhatók a császárné testén. Ilyesmivel akkoriban csak háború idején találkoztak: éhség ödéma. Természetesen hiába javasolta az orvos Erzsébetnek, hogy lazítson a szigorú diétáján, ő hallani sem akart róla. Súlya 46-47 kg között mozgott, miközben 172 cm magas volt. Nagyon keveset evett, viszont megválogatta, hogy mit. Rengeteg tejet ivott, amiből elég nehezen lehetett akkoriban jó minőségűt kapni, ezért gyakran küldött teheneket Bécsbe, és hajóútjaira is magával vitt néhányat. Ezenkívül még tojást fogyasztott, másra nem is nagyon volt szüksége.
Utoljára 1896-ban jelent meg nyilvánosan a magyarországi milleneumi ünnepségeken, de szinte senki nem ismerte fel. Egyre fáradtabb, egyre kimerültebb lett, már nem bírta a hosszú gyalogtúrákat. Többnyire a fürdőhelyek környékén sétált, és ajándékokat vásárolt unokáinak.

1898 szeptemberében indult utolsó útjára, Genfbe. Bár akkor is inkognitóban utazott, Hohenembs grófnő álnéven, a Beau Rivage szállodában pontosan tudták, hogy milyen előkelő vendégük van. Egy svájci lap is megírta, hogy a császárné a szállodában tartózkodik, de soha nem derült ki, kitől származott a sorsdöntő információ. A svájci rendőrség többször is felajánlotta, hogy őrséget biztosít számára az Európában egyre erősödő anarchizmus miatt, de Erzsébet ezt minden alkalommal elutasította.
Szeptember 9-én Erzsébet Sztáray Irma kíséretében Pregnybe ment, hogy meglátogassa Julie Rotschild bárónőt. Őfelsége ezen a napon különösen jól érezte magát, hangulata egészen megváltozott, mikor az öreg parkba értek.
Sztáray grófnő így emlékszik erre a látogatásra: „Föltétlen elismerése szinte elragadtatásig fokozódott, amikor a csodálatosan szép, színben és formában utolérhetetlen orchideákhoz értünk. Egy ilyen fehér sereg szinte lebűvölte. Újra meg újra visszatért hozzájuk s úgy állt ott hangtalanul rajtuk merengve kérdő tekintettel, mintha e pillanatban valami csodálatos dolog történt volna vele, s mintha ennek magyarázatát a fehér virágoktól várná. Találkozás volt ez, nagy és jelentős, melynek egy napon meg kell történnie. Vajon mit mondhattak neki az orchideák?”
47
Másnap, 1898. szeptember 10-én együtt indultak a genfi kikötőbe, hogy gőzhajóval Montreux-ba utazzanak.

„ – Nézze Irma virítanak a gesztenyefák. Schönbrunnban is vannak ilyen kétszer virágzók s a király azt írja, hogy azok is virágban vannak.”
- "Felség a hajó jelez" - szóltam…
E pillanatban jóval előttünk meglátok egy embert, ki mintha kergetődznék, egy útszéli fa mögül kiugrik és a legközelebbi másikhoz rohan, innen átcsap a tó melletti vasrácshoz, majd újra egy fához s ekként a gyalogjárón keresztül-kasul cikázva felénk közeledik. Most úgy tesz, mint ki nagyot botlik, előre lódul és ugyanekkor öklével a királynéhoz sújt (…)”
48
A királyné ezután még felment a hajóra, de pár perccel később eszméletét vesztette. Sztáray grófnő azonnal tájékoztatta a hajókapitányt, hogy az inkognitóban utazó hölgy Ausztria császárnéja, és azonnal kössenek ki. Erzsébetet ezután visszavitték a szállodába, de az orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani.
Sztáray grófnő így folytatta: „12-én reggel tettem meg az én jóságos királynémnak az utolsó szolgálatot. Felöltöztettem, őt a „szép” ruhájába, abba a fekete selyembe, melyet a merénylet napján viselt. Befektettük végleges koporsójába, melyben teste pihenni fog. Amikor így ránéztem a gyász fenséges géniuszát véltem látni kiterítve. Gyönyörű sugár alakja, mintha még megnőtt volna, alabástrom fehér homlokát sötéten fénylő koronaként köríté fonatokban feltűzött dús haja, s míg összefont ujjai közt megbújt a kis gyöngyházkereszt és olvasó, mellén egy nagy csokor fehér orchidea nyugodott, rá hajolván a hófehér asszony átvert szívére. Hát csak eljöttek hozzá a fehér virágok! 
Most már tudom, mit mondtak neki az orchideák…”
49

Az olasz anarchista, Luigi Lucheni nem is tudta, mekkora szívességet tett ennek az asszonynak, aki már oly régóta vágyott a halálra. Erzsébet nem sokkal korábban így beszélt: „A halál gondolata egyetlen napra sem hagy el, olyan kertészként, aki a kertet tisztogatja ugyan, de aki egyedül akar lenni, s zavarják a fal fölött rá vetett kíváncsi tekintetek. Ezért arcomat napernyőm és legyezőm mögé rejtem, hogy a halál gondolata békésen végezhesse munkáját bennem. (…) Úgy fogok elmenni, mint ahogyan a füst száll tova, lelkem szívem pici nyílásán át fog távozni.”50 Vajon létezik ekkora véletlen, vagy tényleg volt Erzsébetnek valami kapcsolata a túlvilággal?

A véghez leginkább illő szavakra, a nyughatatlan lelkét oly jól ismerő „költő barátnője”, Carmen Sylva talált rá:
"Erzsébet halála csak a világ számára volt szörnyű, neki magának azonban szép, csöndes és nagyszerű volt, mert megpillantotta a szeretett, nagy természetet, s fájdalom nélkül, békében távozott. (…) Ő egyáltalán semmi nem akart lenni a világ számára, még halálában sem. Egyedül akart lenni, észrevétlenül elhagyni a világot, amelyből oly gyakran elmenekült, nyugalmat keresve, szüntelenül a magasabb és tökéletesebb felé törve."
51

Királynénk talán nem is sejtette, hogy halála után egy újabb élet kezdődik számára - Magyarországon legendává vált.

 

Erzsébet királyné halálának részletei itt olvashatók

 

<< Vissza                                                                           

 


Forrás:

Brigitte Hamann: Erzsébet királyné, 1988. (493-596. oldal)
Jean Des Cars: Sisi avagy a végzet, 2001. (416. oldal)
Erzsébet füzetek (5), Sisi Baráti Kör, 1998. (4-5. oldal) /Részletek Sztáray Irma, Erzsébet királyné kíséretében című visszaemlékezéseiből/

39 B. Hamann: 497. oldal
40 B. Hamann: 498. oldal
41 B. Hamann: 515. oldal
42 B. Hamann: 520. oldal
43 B. Hamann: 525. oldal
44 B. Hamann: 563. oldal
45 B. Hamann: 565. oldal
46 B. Hamann: 565. oldal
47 Erzsébet füzetek: 4. oldal
48 Erzsébet füzetek: 4. oldal
49 Erzsébet füzetek: 5. oldal 
50 Jean Des Cars: 416. oldal
51 B. Hamann: 596. oldal

Vers részlet: Mészöly Dezső: Sirály a Burgban, 1995. , 104-105. oldal

Eredeti kép forrása: https://hu.pinterest.com/search/pins/?q=Sisi&rs=typed&term_meta[]=Sisi%7Ctyped

 

 

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 
Így él emlékezetünkben
 
Sisiweb
 
Facebook csoport

 
Erzsébet-kultusz napjainkban
 
Facebook oldalunk

Erzsébet Királyné Fórum

 
Fotók
 
Szabó Dóra Facebook oldala

Szabó Dóra a 2007-es Erzsébet királyné hasonmásverseny győztese

 
...
 
Kapcsolódó linkek
 
Madame Rénarde

Madame Rénarde ruhaszalonja

 
Kapcsolódó videók