Erzsébet királyné/Sisi
 

A királyné

 
A királyi gyermekek élete
 

 
Magyarok a királyné szolgálatában
 

Életrajzi linkek
 

 
Sisiből Erzsébet - a királyné részletes életrajza
Sisiből Erzsébet - a királyné részletes életrajza : A túlvilági költőnő

A túlvilági költőnő

~ sisiweb ~  2017.11.19. 08:03


 

"És szétpattanásig teli a lelkem,
Néma tűnődés néki nem elég,
Minden arra ösztönzi: énekeljen!
És gyűjtsem könyvbe szívem énekét!

E könyv megőrzi sok-sok emberöltőn, 
Mit mai lelkek meg nem értenek;
Évek változtán, múltán végre szökjön
Virágba, érjen való életet...!

Hogy akkor a Mester célját elérjék!
Vigasz-dalok legyenek olyanoknak,
Kik siratják sok hős harcos veszését,
Bús szabadságharcát e mártíroknak.

Ti drága lelkek e messzi időkön,
Kikhez ma lelkem így, bízón beszél,
Titeket kísérlek majd így örökkön,
Rég tűnt szívem így, e versekkel él!"

/Erzsébet: A jövő lelkeihez - részlet/
 


 

Az 1880-as évek közepén Ferenc József a lainzi vadaspark kellős közepén építtetett villát, abban reménykedve, hogy ezzel Bécsben tarthatja imádott feleségét. A vadasparkot fallal vették körül, hogy mindent elzárjanak a kíváncsi tekintetetek elől, és Erzsébet nyugalomban élhessen a szeretett természetben. A kastély előtt Hermész istenség szobra állt, ezért nevezték Hermes-villának, de helyet kapott még egy Heine és egy Akhilleusz szobor is. A szobák falait és mennyezeteit a Szentivánéji álom jelenetei borították. Erzsébet a lainzi villát „Titánia elvarázsolt kastélyának”28 nevezte. De bármennyire is kedvére való volt a saját ízlése szerint berendezett villa, eszébe sem jutott több időt tölteni Bécsben, mint korábban. A sirályt nem lehetett kalitkába zárni. Újabb hosszú külföldi utazásokra indult.
Közel ötven évesen szépsége és ereje már nem volt a régi. Zavarták ráncai, isiász gyötörte, idegbántalmak kínozták. Új értelmet keresett életének, és maradék erejét összeszedve, belevetette magát a költészetbe. Az ekkoriban keletkezett verseit kiadásra szánta, de tudta, hogy kortársainál soha nem talál megértésre, így a műveket a
„jövő lelkeinek” ajánlotta. Abban reménykedett, hogy talán az utókor megérti, és elismerően beszél majd róla.
Két bajor rokona, Marie Larisch és Henny Pecz, Erzsébet kérésére titokban lemásolta ezeket a költeményeket, majd a császárné 1890-ben az eredeti és a nyomtatott példányokat is „lepecsételt kazettákba helyezte”
29. Ezeket a kazettákat a Hofburgban őrizték, és az volt Erzsébet utasítása, hogy miután ő elhunyt, testvérének, Károly Tivadarnak adják. Öccséhez további kéréssel is fordult, miszerint hatvan év elteltével juttassák el a kazettákat a svájci szövetségi elnökhöz. Még néhány bizalmasával ugyanígy tett, pl. Lichtenstein Rudolf herceggel, így az ő brünni hagyatékából is került egy példány a Svájci Szövetségi Levéltárba. Erzsébet hagyatékában két, a kézirattal azonos, névtelenül megjelent verseskötet is található: Téli dalok és Dalok az Északi-tengerről. (Nincs hiteles információ arról, hogy kik kaptak még belőle, és időközben hány veszett el.)
A szövetségi elnöknek írt levelében az állt, hogy a kiadásból származó összeget adományozzák a politikai foglyok gyermekeinek. Ezt a kérést hatvan év elteltével már nem tudták teljesíteni.
Erzsébet Svájcot tartotta a „szabadság honának”
30, és a köztársaságot a jövő államformájának, így esett választása erre az országra. Magánvagyonát is ide, a Rotschild-bankházba helyezte el, amiről férje természetesen nem tudott.

Andrássy gróf is azon kevesek közé tartozott, aki olvashatta a királyné néhány versét, véleményét egy alkalommal így fogalmazta meg Nopcsa bárónak: „Tudod, hogy mindig milyen nagyra tartottam őfelsége eszét és szívét, de amióta olvastam néhány költeményét, a legnagyobb mértékben csodálom, és csak azt mondhatom, hogy ily sok ésszel, ami még egy férfinak is becsületére válnék, és ilyen kedéllyel nincs még egy asszony a világon. Csak az szomorít el, hogy olyan kevesen tudják, milyen is ő valójában. Szeretném remélni, hogy ezt mindenki megtudja és csodálattal adózzék neki, ahogy az egy ilyen ritka személyiséget meg is illet.”31
Károly Tivadar nagyon szépnek találta nővére verseit, de aggódott amiatt, hogy túlságosan sok időt tölt „Heine társaságában”. Családi körben egyáltalán nem titkolta, hogy bár nagyon szereti Erzsébetet, úgy gondolja, „egy kerékkel többje van”32.
Erzsébet egyenesen rajongott Heinéért, nagyon sok költeményét fejből tudta, és részletekbe menően foglalkozott a költő életével is. Úgy érezte, ők ketten igazi lelki társak, és írás közben a „mester vezeti a tollát”
33. Idővel annyira a képzeletvilágba merült, hogy szentül hitte, igazi spiritiszta kapcsolat van a költő és közte. Egy alkalommal el is mesélte Valériának, hogyan jelent meg előtte Heine. Gyűjtötte imádottja portréit, a költő mellszobraival vette körbe magát, még Heine nővérét is meglátogatta Hamburgban, és felkereste Párizsban „mestere” sírját. Nemsokára olyan Heine-szakértő hírében állt, hogy még irodalomtörténészek is hozzá fordultak tanácsért egy-egy meg nem jelent versét illető kérdésben.
Természetesen más költők művei is foglalkoztatták Erzsébetet. Shakespeare drámáit együtt olvasta Valériával, kedvencét, a Szentivánéji álmot szinte kívülről tudta. Homérosz műveit is nagyon szerette, majd mikor görögül tanult, a Hamletet eredeti angolból görögre fordította. Lord Byron, a görög szabadságharc hőse is kedvencei közé tartozott, több versét is átírta németre.
A királyné jó kapcsolatot ápolt Jókai Mórral és Eötvös Józseffel is, de nem tudjuk, mit gondolt valójában a kortárs irodalomról. Egyedül Erzsébet román királynéval való ismeretségéről találhatók feljegyzések, aki Carmen Sylva álnéven írt verseket.
Carmen Sylva hat évvel volt fiatalabb Erzsébetnél, és miután a királyné megismerte, igazi példaképként tekintett rá. Nem is titkolta, hogy különbnek tartja bármelyik uralkodóház tagjánál. Többször is meglátogatta „költő barátnéját”
34, aki azon kevesek közé tartozott, aki megértette Heine iránti szeretetét.
Carmen Sylva többször is megemlékezett Erzsébetről halála után, és egy alkalommal ekképpen fogalmazott: „Nagyon is természetes volt, hogy valamennyi költő közül Heinét szerette a legjobban, mert őt is annyira kétségbe ejtették a világ hazugságai, és ő nem győzte eléggé kárhoztatni a világ üres csillogását. Erzsébet képtelen volt megbocsátani, hogy társadalmi helyzetünknél fogva inkább megmaradtunk a csalfa látszatnál, és nem sikerült behatolnunk a dolgok mélyébe. Nem tudta elviselni, hogy az emberek olümposzi magaslatokon akarnak látni bennünket, és nem szeretik, ha sírunk és sóhajtozunk, mint ők. Azért állítottak bennünket oly magasra, hogy mindig mosolyogjunk, és hogy mindig biztosan érezhessék: az ember vidám is lehet a földön. De épp ez a kegyetlen, rettenetes hazugság… Erzsébet pedig Heinében találta meg a szerinte oly mélyen beidegződött külsőségek megvetését, benne találta meg a keserűséget, ami Erzsébet oly nehéz és magányos életét eltöltötte, s a huncutságot, ami benne magában is megvolt, és eredeti, meglepő megnyilvánulásokra késztette.”
35
A „költő barátnő” egyáltalán nem helyeselte, hogy Erzsébet csakis a versírásnak él, és visszavonul a saját képzeletvilágába, teljesen elhanyagolva császárnéi és királynéi kötelességeit. Ő maga két lábbal a földön járt, és jó szándékú figyelmeztetései egyáltalán nem estek jól Erzsébetnek.

A bécsi arisztokrácia akkoriban egyáltalán nem volt művelt, sőt kimondottan ellenezték, hogy egy előkelő hölgy vagy férfi bármilyen formában a művészetekkel foglalkozzon. Nem csoda, hogy Ferenc József is idegenkedett felesége ezirányú érdeklődésétől. Mikor Erzsébet egy Schopenhauer-idézettel kívánt boldog új évet férjének, csak ennyit válaszolt: „Egyébként, mint ahogy helyesen meg is jegyezted, semmire nem tartom az efféle filozófiai műveket, amelyek csak összezavarják az embert.”36 Majd az időjárásról kezdett el beszélni. A házastársaknak egyre kevesebb beszédtémájuk akadt, és még ha egy fedél alatt is töltötték az időt, akkor sem tudtak közelebb kerülni egymáshoz. Teljesen ellentétes irányba változtak, a szakadék pedig egyre csak nőtt közöttük.
Ennek ellenére Erzsébet mindig is különbnek tartotta férjét a Habsburg rokonságnál és a bécsi arisztokráciánál. Tisztelte és sajnálta Ferenc Józsefet, aki tökéletes hivatalnokként látta el császári teendőit. Nem tudott róla rosszat mondani, pedig jobban ismerte őt, mint bárki más. Úgy gondolta, amit tesz, felesleges erőfeszítés, mert a XIX. században már nincs jövője a monarchiának, minden, ami körülveszi, már csak a „hajdani pompa csontváza”
37.

Semmi értelmét nem látta, hogy továbbra is Bécsben éljen. Menekülni akart, méghozzá Görögországba. Azt remélte, Korfun megtalálja a rég áhított lelki békéjét. A tenger partján, a külvilágtól elzárva építtetett egy gyönyörű kastélyt saját kikötővel és elektromos árammal, amit kedvenc görög hőséről, Akhilleuszról Achilleion-nak nevezett el. A hatalmas kastélyban szeretett filozófusainak és költőinek mellszobrával vette körbe magát: Homérosz, Platón, Euripidész, Démoszthenész, Periandrosz, Lüsziasz, Epikurosz, Zénón, Byron és Shakespeare. Apolló és a múzsák is helyet kaptak a róluk elnevezett Múzsák Csarnokában. A termeket hatalmas freskók díszítették különböző görög mondák jeleneteivel.
A nyolcvanas évek végén a császárné egy nagyon kellemetlen ügybe keveredett. Támogatta egy düsseldorfi Heine-emlékmű felállítását, ami az akkori antiszemita társadalom körében igazi provokációnak számított. Heine köztudottan zsidó származású volt, Erzsébetet pedig a segítsége miatt egyenesen „zsidóbérencnek”
38 nevezték. Hatalmas politikai botrány lett belőle, ami természetesen felháborította a császárnét, hiszen a költőhöz fűződő viszonyát mindig is magánügynek tekintette. De tette akkora politikai jelentőséggel bírt, hogy kénytelen volt visszavonulni, és megvonni támogatását az emlékmű felállításától. (Az emlékmű végül New York-ba került, ma is látható a 161. utca és a Mott Avenue sarkán.) Erzsébet pedig saját Heine-szobrot állíttatott korfui villája elé.
A császárné halála után lánya, Gizella örökölte az Achilleion-t, amit gyorsan el is adott a császári alapítványnak, és hamarosan II. Vilmos porosz császár vásárolta meg. Vilmos első dolga volt túladni a Heine-szobron, ami aztán egy kávéház-tulajdonoshoz került. Ma már a touloni Mourillon-kertben látható.

 

 

<< Vissza                                                                           Tovább >>

 


Forrás:

Brigitte Hamann: Erzsébet királyné, 1988. (433-492. oldal)
28 B. Hamann: 434. oldal
29 B. Hamann: 440. oldal
30 B. Hamann: 443. oldal
31 B. Hamann: 444-445. oldal
32 B. Hamann: 445. oldal
33 B. Hamann: 446. oldal
34 B. Hamann: 445. oldal
35 B. Hamann: 458-459. oldal
36 B. Hamann: 461. oldal
37 B. Hamann: 478. oldal
38 B. Hamann: 489. oldal

Vers részlet: B. Hamann: 439. oldal

Eredeti kép forrása: https://hu.pinterest.com/search/pins/?q=Sisi&rs=typed&term_meta[]=Sisi%7Ctyped

 

 

Még nincs hozzászólás.
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Sisiweb logókép

 
Sisiweb
 
Facebook csoport

 
Így él emlékezetünkben
 
Káli-Rozmis Barbara FB oldala - A Császárné Emléke Munkaközösség

 
Erzsébet-kultusz napjainkban
 
Szabó Dóra Sisi szerepben

 
Fotók
 
Madame Rénarde

 
Kapcsolódó linkek
 
Kapcsolódó videók